Február első felében több mint félezer üzletben vizsgálta az élelmiszerárstop betartását a fogyasztóvédelem. A tapasztalatok szerint a kereskedők elenyésző számú kivételtől eltekintve csökkentették áraikat, az előírt készletet tartják raktáron. A kormányhivatali szakemberek mindössze 42 esetben találtak hiányosságot, a hatóság mostanáig összesen 300 ezer forint bírság kiszabásáról döntött.

A járvány és elszabadult energiaárak miatt egész Európában jelentősen növekvő élelmiszerárak Magyarországra is begyűrűztek. A kormány február elsejétől a tavaly október közepi szinten rögzítette a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, csirkefarhát és a 2,8 százalékos UHT tehéntej legmagasabb árát.

A február első két hetében lezajlott 512 ellenőrzésből csupán 42 esetében akadtak kifogásolnivalóra a szakemberek. Huszonöt üzlet alkalmazott az előírtnál magasabb árat, tizennégy nem biztosította a megfelelő mennyiséget az érintett élelmiszerekből. Hét helyszínen a kötelező tájékoztatás hiányzott egészen vagy nem felelt meg mindenben a rendelkezéseknek. Némelyik kereskedelmi egység több szempontból is mulasztott. A leggyakrabban az étolaj kapcsán vétettek hibát az üzletek, tizennégyszer annak ára, ötször a mennyisége nem stimmelt.

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár kifejtette: „Minden jel arra mutat, hogy olajozottan ment az átállás, a boltok túlnyomó többsége minden fennakadás nélkül alkalmazkodott az élelmiszerárstophoz. Az ellenőrzéssorozat második hetében már sokkal ritkábban szembesültek problémákkal a kollégák. Az összesített kifogásolási arány az egyébként is alacsony induló szintről kevesebb mint a felére csökkent. Megszülettek az első bírsághatározatok, öt szabálysértés az elmarasztalt kereskedők 300 ezer forintjába került. Egy vidéki üzlet azzal érdemelte ki az eddigi legnagyobb, 100 ezer forintos szankciót, hogy a hatósági ár több mint másfélszeresét kérte az étolajért.”

(Forrás: ITM, fotó: Balogh Zoltán/MTI)