Vasárnap hajnalban ért véget a 24. Telekom VOLT Fesztivál, amely rekordszámú közönséget, 148 ezer látogatót vonzott Sopronba.

Majdnem 150 ezer vendéget vonzott Európa legjobb közepes méretű fesztiválja Sopronba – írja a kisalföld.hu. Az esemény leglátogatottabb napján 35 ezren vettek részt az Iron Maiden koncertjén.

„A Telekom VOLT Fesztivált elsősorban a hazai vendégek látogatják, de 15 ezer külföldi is részt vett az idei eseményen. A 24. alkalommal megrendezett fesztivál története során először fordult elő, hogy a bérletek és a pénteki napijegyek elővételben elkeltek” – mondta Lobenwein Norbert, a VOLT főszervezője.

Az idei VOLT-on 20 világsztár mellett 200-nál is több hazai produkció lépett színpadra. Nagy sikert aratott a frissen debütált folk színpad és a 35 méter magas VOLT EYE óriáskerék is.

„A rendkívüli siker után természetesen már készülünk a folytatásra. A jubileumi, 25. Telekom VOLT Fesztivált 2017-ben július 5-8.között rendezzük meg” – árulta el Fülöp Zoltán, a VOLT másik főszervezője.