Több mint százezren vettek részt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Múltidéző Piactér – Úszó Piac családi rendezvényén.

A 165 éves Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) ötödször rendezte meg a Fővárosi Önkormányzattal és az itt működő kereskedelmi, szolgáltató, kézműves, gasztronómiai és turisztikai vállalkozásokkal közösen a Múltidéző Piacteret. A szeptember 12–13-i, a Bálna melletti Nehru parton megrendezett eseményen az érdeklődők nem csak megnézhették az egyes szakmák múltját és jelenét, hanem ki is próbálhatták a régi és a legkorszerűbb technikákat is. A rendezvény idén először a békebeli Budapestet idéző úszópiaccal is kiegészült, ahol a vidékről érkezett kofák kínálták portékáikat.

Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta: az esemény idén mintegy százezer látogatót vonzott, minden korábbi látogatottsági rekordot megdöntve, ezzel a főváros egyik legrangosabb és legnagyobb turisztikai eseményévé vált. „A Múltidéző Piactér jóval több, mint egy színes fesztivál: ez Budapest, illetve az itt működő kereskedelmi, szolgáltató és turisztikai vállalkozások, a fővárosi kézművesség, ipar és kereskedelem legnagyobb ünnepe.”