A Kelet-Közép-Európában (KKE) működő vállalatok rekord összegű, összesen 3,5 milliárd euró értékű befektetést kaptak 2017-ben; az összes befektetés háromnegyede fogyasztási cikkek és szolgáltatások iparágban történt; a befektetések 71 százaléka lengyel vállalatokhoz került, a fennmaradó hányad román, lett és magyar cégekhez – derül ki az Invest Europe legfrissebb jelentéséből.

A befektetések összeértéke 2017-ben az előző évhez képest 113 százalékkal növekedett, illetve a korábbi abszolút csúcsot jelentő 2008-as értéket is 40 százalékkal túlszárnyalta – derült ki az európai kockázati tőke szövetség, az Invest Europe legújabb, 2017-es Közép- és Kelet-Európai Éves jelentéséből.

Az elemzés a tőkegyűjtés és a kiszállások terén is erőteljesen megnövekedett aktivitásról tudósít. A befektetések zöme a fogyasztási cikkek előállításában és szolgáltatásában realizálódott, ez az ágazat tette ki az összes befektetés értékének háromnegyedét. A második helyen a technológiai ágazat (ICT) áll 11 százalékkal. A földrajzi koncentráció jelentős volt, az összes befektetés 71 százaléka lengyel vállalatokhoz került, mellettük a román, a magyar és a lett cégek voltak a legnépszerűbbek.

Nagy öröm számunkra, hogy a 2017-es év ilyen jól sikerült a régió egészének. Mivel Közép-Kelet Európában egyre több a határon átnyúló kockázati- és magántőke befektetés, a régió gyors növekedése a hazai vállalkozások finanszírozási lehetőségeit is bővíti. Külön öröm, hogy a kockázati tőkealapok 360 milliós forrásgyűjtéséből 230 milliót magyarországi alapok hajtottak végre. De bízom benne, hogy az idehaza már évek óta erős kockázatitőke befektetések mellett nálunk is növekedésnek indulhatnak az érettebb cégek kivásárlásával foglalkozó magántőke-befektetések is – mondta Zsembery Levente, a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület, a HVCA elnöke.

A befektetési aktivitás jövőbeli bővülését vetíti előre, hogy a 2017-ben az új alapok által gyűjtött kockázati- és magántőke források értéke – éves összevetésben 46 százalékkal emelkedve – 1,3 milliárd eurót tett ki. Ezen belül ugyancsak rekordot döntött a magyar piacon aktívabb, korai fázisú cégeket kereső kockázatitőke alapok 360 millió eurós forrásbevonása. Az új alapokba a Közép-Kelet-Európán kívüli európai befektetőktől érkezett a gyűjtött tőke 38 százaléka, míg Európán kívüli globális forrásokból, elsősorban egyesült államokbeli befektetőktől származott a tőke további 26 százaléka. A tőkét nyújtó intézmények között az alapok alapjai (FoF) játszották a vezető szerepet 31 százalékkal, míg a második helyen kormányzati intézmények álltak a bevont források 26 százalékával.

A kelet-közép-európai régió vállalataiból a kockázati- és magántőke-befektetők kiszállásainak értéke a befektetések költségén mérve 1,3 milliárd eurót ért el 2017-ben, ami 16 százalékos éves növekedést jelent, és a valaha volt harmadik legmagasabb érték a régióban. A legnépszerűbb kiszállási formát a magántőke-alapok egymásközti ügyletei, az ún. másodlagos kivásárlások képviselték. Ezek tették ki az összes tranzakció beszállási költségen mért értékének 38 százalékát. A második legnépszerűbb kiszállási forma a cégek szakmai befektetőknek történt eladása volt, a kiszállások költségen mért értékének 29 százalékos részarányával.

Az exitek területén komoly sikerekről is beszámol a jelentés. Ilyen volt a cseh cyber-biztonsági cég, az Avast Software év eleji londoni tőzsdei bevezetése, ami a régió valaha volt legnagyobb értékű tőzsdei bevezetése (IPO) volt a technológiai szektorban.  Ugyanígy kiemelkedő a román UiPath nevű, robotizációs folyamatok automatizálásával foglalkozó cég értéknövekedése, amit a befektetők 1 milliárd dollárnál magasabbra értékelték.

A kockázati- és magántőke piac Közép- és Kelet Európában taoasztalt 2017-es kiemelkedő eredményei összhangban vannak az európai piac egészének növekedésével. Az európai cégekbe fektetett kockázati- és magántőke 71,7 milliárd eurós értéke tízéves csúcspontot és az előző évhez képest 29 százalékos növekedést jelent. Európában tavaly közel 7 ezer cég részesült kockázati- és magántőke-befektetésben, e cégek 87 százaléka kis- és középvállalat (kkv) volt.

A kockázati- és magántőke befektetések rekord szintje egész Közép- és Kelet-Európában hozzájárul a régióbeli és a globális sikertörténetekhez – nyilatkozta Robert Manz, az Invest Europe Közép- és Kelet- Európai Munkacsoportjának elnöke, a Magyarországion is aktív lengyel magántőkealap-kezelő, az Enterprise Investors ügyvezető partnere. „A nemzetközi befektetők számára egyaránt vonzónak bizonyult a régió impozáns gazdasági növekedése, az erőteljesen emelkedő fogyasztási kiadások, valamint a magántőke alapok kezelőinek már bizonyított jártassága a nagy növekedést ígérő befektetési lehetőségek kiválasztásában.”