Rádiós műsorok támogatására 300 millió forintos, forgatókönyvírásra 10 millió forintos kerettel hirdetett meg pályázatokat Magyar Média Mecenatúra programjának keretében a médiatanács.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleménye szerint a jövő hét elejétől elektronikus úton március 17-ig adhatók be a pályázatok az első fordulóra a rendszeresen jelentkező rádiós műsorok készítésének és adásba szerkesztésének támogatására. A pályázat 300 millió forintos keretösszegének tizedét a kisközösségi rádióknak tartja fenn a testület, az elnyerhető támogatás hírműsor esetén adásonként maximum kilencezer forint, a magazin kategóriákban adásonként 45 ezer forint.

A hírműsor, közérdekű szolgáltatómagazin-műsor és tematikus magazinműsor kategóriákban pályázható, négyfordulós felhívásra olyan helyi és körzeti rádiók jelentkezhetnek közszolgálati műsoraikkal, amelyek legalább három hónapja működtetik szolgáltatásukat, és amelyeknek a támogatásért pályázó műsorát korábban még nem finanszírozta a médiatanács. 

Emellett meghirdették a médiatanács idei forgatókönyvíró- és filmtervfejlesztő felhívását is. A tízmillió forint keretösszegű Egri Lajos pályázat keretében forgatókönyvre legfeljebb egymillió forintot, filmtervfejlesztésre maximum 2,5 millió forintot lehet elnyerni tévéfilmekhez, animációs alkotásokhoz, illetve sorozataikhoz. 

Gyermek- és ifjúsági témájú filmterveket, illetve történelmi, kulturális évfordulókhoz köthető alkotásokat, adaptációkat támogatnak – fejtette ki az NMHH, megjegyezve: „szitkomokra, tévésorozatra, illetve minisorozatra nem nyújtható be pályázat”. A pályázaton nyertes alkotóknak vállalniuk kell, hogy az eljárásban támogatott forgatókönyvvel, illetve filmtervvel pályázni fognak a soron következő tévéfilmes pályázatra. 

Az Egri Lajos pályázatra szintén a jövő hét elejétől március 21-ig – ugyancsak elektronikus úton – lehet jelentkezni. A műveket legkésőbb idén december 15-ig kell elkészíteni – írta az NMHH, kiemelve: a médiatanács öt év alatt 57 filmtervet, illetve forgatókönyvet támogatott 73,8 millió forinttal, amelyekből többek között a népszerű Félvilág, a Ketten Párizs ellen és A berni követ című tévéjátékfilmeket is forgatták. 

Az NMHH közleménye szerint a mecenatúrapályázatokat lebonyolító Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Mecenatúra Igazgatósága – a filmes pályázatokhoz hasonlóan – napokon belül külön tájékoztatót szervez a médiaszolgáltatóknak az idén bevezetett elektronikus pályázati rendszer tudnivalóiról. (MTI)