A Kuril-szigetek problémája is téma lehet Vagyimir Putyin orosz elnök és Abe Sindzó japán kormányfő küszöbönálló tárgyalásán – közölte Vlagyivosztokban Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Putyin és Abe a Vlagyivosztokban pénteken kezdődő kétnapos Keleti Gazdasági Fórum alkalmából külön megbeszélést folytat majd egymással.

A megbeszélés előtt Putyin a Bloombergnek nyitaltkozva azt mondta: szó sem lehet arról, hogy Oroszország a területeivel “üzleteljen”. Ugyanakkor kijelentette, hogy Japánnal a Kínához hasonló minőségű kapcsolatok kiépítésére koncentrálnak.

Peszkov szerint ugyanakkor ezen a szigetek hovatartozásának ügye nem tekinthető fő napirendi pontnak. Szavai szerint a fő figyelem a kereskedelmi, gazdasági és befektetői kapcsolatokra irányul majd. Ugyanakkor, mint mondta, a téma valószínűleg felmerülhet, mert Moszkvában márt történtek kapcsolatfelvételek eszmecserék ezen a vonalon.

Kedden Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó arról beszélt Moszkvában, hogy a pénteki kétoldalú csúcstalálkozón az orosz-japán békeszerződésről és Putyin decemberi tokiói látogatásáról is lesz egyeztetés.

A két ország között a második világháború vége óta vita a Szovjetunió által 1945 szeptemberében annektált Kuril-szigetek négy legdélebbi tagjának hovatartozása. Emiatt Tokió és Moszkva a mai napig nem kötött békeszerződést. Októberben lesz ugyanakkor a 60. évfordulója annak, hogy a Szovjetunió és Japán 1956-ban közös nyilatkozatot fogadott el a hadiállapot megszüntetéséről.

Szergej Lavrov május végén úgy nyilatkozott, hogy a második világháború pontot tett a történelemben azzal, hogy a szigetek gazdát cseréltek.

Nem adjuk át Japánnak a Kuril-szigeteket, nem könyörgünk békeszerződésért – fogalmazott a tárcavezető.

Emlékeztetett rá, hogy az 1956-os szovjet-japán nyilatkozat értelmében Moszkva és Tokió kötelezte magát a békekötésre. Hangsúlyozta: csak ennek létrejötte után lehet mérlegelni azt a kérdést, hogy a Szovjetunió akkor kötelezettséget vállalt arra, hogy a jóindulat gesztusaként átad két szigetet a négyből.

Hangot adott abbéli meggyőződésének, hogy lehetetlen a második világháború végeredményének elismerése nélkül tárgyalni e területi kérdés 
kölcsönösen elfogadható módon történő rendezéséről.

A The Mainichi angol nyelvű japán hírportál pénteki közlése szerint Tokió új szögből közelíti meg az Északi Területek ügyének rendezését: Tokió kész lenne arra, hogy ha Oroszország visszaadja Japánnak a szóban forgó négy szigetet, a már ott élő orosz állampolgároknak engedélyezze a maradást. Az értesülést  a japán kormány utóbb cáfolta.

MTI/KamaraOnline