Fél év után az orosz államfő ismét európai uniós tagországba látogat. Pénteken és szombaton Görögországban vizitál.

Tavaly november 30-a óta Vlagyimir Putyin nem látogatott uniós tagországba. Akkor Párizsban vett részt az ENSZ klímaértekezletén. Pénteken és szombaton Athénban tárgyal az orosz államfő, ahol a most is formálódó program szerint tárgyal majd görög kollégájával és a miniszterelnökkel is.

Moszkvai hírek szerint nem feltétlenül csak protokolláris értéke lesz a látogatásnak. A Kremlben eddig annyit tettek közzé, hogy terítékre kerülnek gazdasági kérdések is, akár vegyesvállalatok alapításáról, és tárgyalhatnak energetikai beruházásokról.

A vizit bejelentett apropóját az adja, hogy idén ünnepli ezer éves fennállását a szent hegyen, az Athoszon található orosz kolostor. Egyelőre azonban az sem biztos, hogy Putyin és a görög csúcsvezetők együtt látogatnak-e el oda.

A moszkvai sajtó azonban nem tartja elképzelhetetlennek, hogy gazdasági kérdések is szóba kerülnek. A görög gazdasági válság legnehezebb szakaszaiban a Kreml többször jelezte, hogy kész Athén megsegítésére, azonban erre nem került sor. A görög kormány ugyanakkor erős háttérmunkát folytat azért, hogy az Európai Unió szüntesse meg az Oroszország elleni szankciókat.