A Rosznyefty orosz olajóriás 19,5 százalékáért 11 milliárd dollárt kérne Moszkva. A vásárlók kínaiak és indiaiak lehetnek.

Az nem volt kérdés, hogy a Rosznyefty egy részét áruba bocsátják, hiszen hónapok óta szerepel az orosz privatizációs tervek között. A találgatások arról szóltak, hogy ki lehet a vevő és mennyi lesz a vételár. A Bloomberg hétfői információi szerint kínaiak és indiaiak közösen léphetnek: a 19,5 százalékos részesedéshez 11 milliárd dollárért juthatnak hozzá.

Ez lenne az orosz privatizáció történetének legnagyobb összegű akciója. Múlt héten Szentpéterváron tartották a nemzetközi gazdasági fórumot, amelyen az Oroszország elleni szankciós politika ellenére ott tolongott a „fél világ”. Többek között Vlagyimir Putyin orosz államfő beszédére is kíváncsiak voltak, aki szerint már látni a fényt az alagút végén.

A Rosznyefty-biznisszel kapcsolatban is történhetett előrelépés – természetesen a színfalak mögött. A kínai-indiai üzlet híre is ekkorra datálódik. Egy sajtótájékoztatón az indiai energetikai miniszter, Dharmendra Pradhan annyit mondott, hogy olaj ügyekben India és Kína nem jelent a másik számára konkurenciát.

Vagyis bármi elképzelhető. Akár az is, hogy az indiai Oil & Natural Gas Corp. és a China National Petroleum Corp. együtt lépjen, hiszen már korábban is voltak közös projektjeik. A kínaiak május végén jelezték, hogy készek részt venni a privatizációban.

A Rosznyefty piaci értékét a Bloomberg 54,4 milliárd dollárra becsüli.