Hárommilliárd forintos, európai uniós támogatású programot indít a kormány megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának elősegítésére.

A június 6-án, az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program részeként induló projekt célja, hogy a megváltozott munkaképességű emberek ne csak védett környezetben, hanem a nyílt munkaerőpiacon is helyt tudjanak állni. A programba több mint hatezer embert vonnak be –  mondta sajtótájékoztatóján Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára.

A program forrásaira az ország hat kevésbé fejlett, úgynevezett konvergenciarégiójából lehet pályázatokat benyújtani. Várhatóan 30-150 akkreditált szervezet 20-140 millió forintos támogatáshoz juthat, amelyből többek között alkalmassági és egészségügyi vizsgálatokat, képzéseket végezhetnek, személyre szóló rehabilitációs terveket készíthetnek, foglalkoztatási rehabilitációs szolgáltatásokat nyújthatnak.

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hangsúlyozta: a kormány alapvető célja, hogy a fogyatékos, egészségkárosodott és megváltozott munkaképességű emberek integrációját minden eszközzel erősítse, és ezzel a gazdasági növekedést is fokozza. Ezért minden munkaerőpiaci tartalék mozgósítására szükség van – mondta.

Beszélt arról, hogy a kormány számos eszközzel ösztönzi a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, amelyek közül az egyik legfontosabb a foglalkoztatási rehabilitáció rendszere. Ennek keretében az akkreditációt szerző cégek bértámogatáshoz juthatnak. Idén 348 munkáltató szerezte meg az akkreditációt, ezek 30 700 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak. Elmondta: a kormány idén 5,1 milliárd forinttal növelte a foglalkoztatási rehabilitáció keretében a bértámogatásra összegét, amely így közel 40 milliárd forint. A munkakörülmények javításához egyszeri fejlesztési támogatást nyújtanak a cégeknek, amely ez évben 900 millió forint.

Hozzátette, fontos ösztönzés a rehabilitációs hozzájárulás is, amit azoknak a cégeknek kell fizetniük, amelyek nem alkalmaznak fogyatékossággal élő embert. A hozzájárulás mértékét a kormány 2017-ben 19 százalékkal emelte, és minden évben emelkedni fog. A gazdasági szervezetek tavaly 73 milliárd forint rehabilitációs hozzájárulást fizettek be a költségvetésbe, és bár a foglalkoztatott fogyatékossággal élők száma nőtt, jelenleg még 70-80 ezer ember számára van munkalehetőség.

Az államtitkár megemlítette azt is, hogy januártól megkétszereződött a rehabilitációs kártyára jogosultak száma, már valamennyi rehabilitálható ember jogosult a kártyára. A kártya előnye, hogy az azzal rendelkező emberek foglalkozatása után a munkáltatóknak nem kell járulékot fizetniük. (MTI)