A londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága jogerős végzésében közölte, hogy az Uber ismét teljes körű engedély birtokában működhet a brit fővárosban. Az engedély azonban a taxiszolgáltató által kért öt év helyett egyelőre 15 hónapra szól, és utána a hatóságok ismét megvizsgálhatják, hogy az Uber megfelel-e a taxiszolgáltatási szabályoknak.

A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) tavaly szeptemberben közölte az amerikai székhelyű taxivállalat londoni érdekeltségével, hogy nem állít ki számára új szolgáltatási engedélyt. A cég londoni működési jogosítványa szeptember 30-án lejárt.

Döntését a TfL azzal a véleményével indokolta, hogy az Uber nem teljesítette a felelősségteljes vállalati tevékenység kritériumait, és ez számos közbiztonsági problémát vetett fel. Az engedély megújításának elutasításához fűzött indoklás szerint a TfL – sok más kifogás mellett – nem tartotta megfelelőnek az Uber hozzáállását a sofőrök biztonsági háttérellenőrzéséhez.

A döntés azonban hatalmas tiltakozási hullámot indított el Londonban. A közösségi portálokon rengeteg felhívás jelent meg az egyébként világhírű – és hírhedten drága – hagyományos londoni taxik bojkottjára, mivel a széles körben elterjedt vélemény szerint a londoni taxisszervezetek nyomására született az Uber engedélyének megújítását elutasító városházi döntés.

Az Uber londoni kitiltásáról szóló döntés megváltoztatását követelő – a TfL végzésének másnapján elindított – petíciót több mint 850 ezren írták alá. Az Uber 2012 óta működik Londonban 40 ezer sofőrrel, és 3,5 millió londoni – a brit főváros lakosságának fele – töltötte le a kocsirendeléshez szükséges mobiltelefonos alkalmazást.

Az Uber októberben nyújtotta be hivatalos fellebbezését londoni működési engedélyének megvonása ellen a westminsteri magisztrátusi bíróságon. A fellebbezési folyamat idején az Uber folytathatta működését Londonban. A fellebbezési eljárás a magisztrátusi bíróság keddi végzésével lezárult, az Uber ismét engedéllyel működhet Londonban.

A bírósági végzés hangsúlyozza, hogy az Uber számos olyan változtatást hajtott végre működésében, amelyek nyomán immár megfelel a taxiszolgáltatási előírásoknak. A cég beleegyezett például abba, hogy sofőrjei minden tíz óra folyamatos munkavégzés után legalább hat órára kötelező pihenőidőre vonuljanak, és visszavonta fellebbezését a TfL azon rendelkezése ellen, amelynek alapján minden londoni Uber-sofőrnek angol nyelvvizsgát kell tennie. (MTI)