Szerdán megnyitotta a KFC gyorséttermi lánc első tibeti éttermét. A dalai láma szerint ez egyet jelent Kína további erőszakos jelenlétének növelésével.

Tibet fővárosában, Lhászában hosszú sor kígyózott szerdán a KFC étterme előtt. A nyitónapon az amerikai gyorséttermi lánc megadta a módját, a bejáratig vörös szőnyegen lehetett eljutni, az éttermet hagyományos helyi motívumokkal díszítették.

Amíg a helybéliek vidáman falatoztak, addig a Kína Tibet-politikája miatt tiltakozók, élükön a dalai lámával, a tibetiek vallási vezetőjével, elítélték a KFC-t. Szerintük az amerikai cég ezzel a lépéssel megerősíti, hogy támogatja Peking erőszakos politikáját. A dalai láma azt is szóvá tette, hogy a KFC kíméletlenül bánik a baromfival, s ez teljesen ellentétes a tibeti szokásokkal.

A KFC nem reagált a vádakra. Az amerikai vállalat Kínában több mint 5 ezer éttermet üzemeltet, az elsőt 1987-ben nyitották meg. Kínai újságok szerint több világcég is fontolgatja, hogy Tibetben vállalkozásba kezdenek, mert mint írják: Kína sokat tett azért, hogy a térség infrastruktúráját fejlessze.