A becslések szerint a Föld népessége 2050-re elérheti a 9,7 milliárd főt, így további mintegy 2,4 milliárd ember számára kell majd élelmiszert termelni. Júniusban az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el arról, hogyan segíthetik az új technológiák a fenntartható mezőgazdasági termelést.

Az innováció és a technológiai fejlesztések eredményeit évek óta sikeresen alkalmazzák a mezőgazdaságban. Elég, ha arra gondolunk, hogy a drónok segítenek a gazdáknak a növényvédelemben, a károk felmérésében, vagy akár a tápanyag-gazdálkodásban – válaszolta Anthea McIntyre a témában feltett kérdésekre az EP Facebook-oldalán.

Az EP-képviselő szerint fontos feltétel, hogy hidat építsenek a gazdák és a kutatók, fejlesztők között: „Szeretném látni, hogy a gazdákat bevonják a fejlesztésekbe, nemcsak hogy profitálnak azokból, de segítenek is és megosztják a problémáikat. Nem minden a laboratóriumokban történik”.

Anthea McIntyre hangsúlyozta, hogy a helyes vízgazdálkodásra kiemelt figyelmet kell fordítani: „Ijesztő, hogy a világon a vízfogyasztás 70 százaléka a mezőgazdasági ágazatban történik.

Először is, javítanunk kell a növények termesztésének módját, hogy kevesebb vizet igényeljenek, illetve meg kell vizsgálnunk az öntözési technikákat is”.

„Számos olyan technika áll rendelkezésünkre, amelyet az emberek szívesen használnának, ha megértenék, hogyan működik. Széles körben kell megvitatnunk a kérdést, hogy felkészüljünk az újításokra és lássuk, hogyan profitálhatunk belőlük. Ugyanakkor az előnyök mellett figyelnünk kell a kockázatokra is” – mondta az EP-képviselő.