Négy, pénzmosással foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elmúlt időszakban, az akcióban több mint hárommilliárd forintnak megfelelő összeget foglaltak le.

A hivatal közleménye szerint egy ukrán állampolgár tulajdonában lévő, korábban gazdasági tevékenységet nem végző magyar cég egy hongkongi székhelyű társaságtól több mint nyolcmillió védő- és sebészi maszkot vásárolt, majd azokat egy a német cégnek adta tovább. A maszkok ellenértékét azonban nem a német társaság, hanem egy ahhoz nem köthető magánszemély utalta át a magyar cégnek. Az ügylet körülményei pénzmosásra utaltak, a budapesti nyomozók az ügyben 900 ezer eurót foglaltak le.

Egy svájci cég magyar bankszámlájára Zimbabwéből érkezett magas összegű utalás gyógyászati termékek ellenértékeként, azonban se előtte, se utána nem volt olyan gazdasági esemény, amely ezt indokolta volna, a svájci cég pedig nem is rendelkezett gyógyszer-kereskedelemre jogosító engedéllyel. Az akcióban a budapesti pénzügyőrök mintegy kétmillió dollárt, azaz több mint 600 millió forintot foglaltak. Az ügyben a zimbabwei rendőrség is nyomoz, pénzmosás gyanújával őrizetbe vették – többek között – az ország egészségügyi miniszterét is.

Egy másik ügyben hárommillió eurót, azaz több mint egymilliárd forintot foglaltak le a nyomozók egy olyan bűnözői csoporttól, amely a bűncselekményekből szerzett vagyont külföldi bankokon és külföldi befolyású, gazdasági tevékenységet nem végző cégeken keresztül próbálta tisztára mosni. Az akcióban az egymilliárdos utalás címzettjénél, egy magyar cégnél tartott kutatást a NAV, amelynek során majdnem húszezer oldalnyi iratanyagot és elektronikus adathordozókat is lefoglaltak.

A negyedik bűnözői csoport hárommillió eurónyi, bűncselekményből származó vagyonát külföldi székhelyű „bukócégekkel”, magyar bankoknál nyitott számlákon keresztül próbálta tisztára mosni. A pénz itt is valós tevékenység nélkül, színlelt szolgáltatás alapján mozgott. Az egyik kutatási helyszínről a pénzügyőrök 2650 dombornyomott és 1099 gravírozott bankkártyát foglaltak le, amelyeket feltehetően a bűncselekményhez használt volna fel a csoport – olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)