Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásának előrehaladásáról, a vállalkozói szervezetek visszajelzéseiről tartott online sajtótájékoztatót.

A gazdaságvédelmi akcióterv keretében péntektől lehet beadni a jelentkezést a high-tech és zöld magyar, a kkv-hatékonyságot növelő 50 milliárd forint keretösszegű pályázatra – mondta György László. Kiemelte, az igényeket elsőként a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop), majd jövő héttől a Versenyképes Közép-Magyarország programban (Vekop) lehet benyújtani, ezáltal az egész ország területén elérhető lesz a 70 százalékos támogatást nyújtó lehetőség, amelynek fontos kritériuma a 2020 áprilisi munkavállalói létszám 90 százalékának megtartása.

György László bejelentette azt is, hogy társadalmi egyeztetésre bocsátották hétfőn a zöld nemzeti bajnokok koncepciót, eszerint első körben 3 milliárd 850 millió forintra pályázhatnak azok a vállalkozások, amelyek zöld gazdaságra átállást szolgáló kapacitást fejlesztenek. Megjegyezte, az egyszer használatos műanyagok kivezetésére majd egy nagyobb konstrukció érkezik.

Az államtitkár felidézte, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásával fő cél a munkahelyek megvédése, és legalább annyi teremtése, mint amennyit a vírus tönkre tett. A gazdaságvédelmi akcióterv programjai több mint egymillió aktív korú munkavállalónak segítenek abban, hogy munkájukat megőrizzék, vagy új munkahelyeket találjanak – hangsúlyozta.

Az akciótervben mintegy 168 ezer munkát keresőt támogattak, az akcióterv részét képező diákhitel pluszban pedig már több mint 10 ezer hallgató vett igénybe nulla százalékos diákhitelt.

A támogatási programokkal 209 ezer álláshelyet védenek meg, és ez a szám további 80 ezerrel bővülhet egyebek közt a pénteken induló pályázat révén.

György László beszámolt arról, hogy több mint 150 ezer katás (kisadózó vállalkozások tételes adója) rendszerben működő vállalkozó él a könnyítéssel, 410 ezer munkavállaló esetében engedték el a járulékterheket június 30-áig, és több mint 60 ezren jelentkeztek a 8 hetes informatikai alapképzésre az újratervezési programban.

Kiemelte, a munkahelyteremtő programokkal több mint 70 ezer munkahely létrehozását tudják támogatni, amire szükség esetén további forrásokat lehet allokálni.

A munkahelyvédelmi bértámogatásban a kérelmet benyújtó vállalkozások száma 7566, számuk az egy héttel korábbihoz képest 1307-tel nőtt. A munkavédelmi bértámogatás 119 914 munkavállalót érint, számuk egy hét alatt 34 812 fővel bővült. A támogatott kérelmek aránya 91 százalék, az elutasított kérelmek 60 százalékában adminisztrációs hibát követtek el a benyújtók, a nem támogatott kérelmek felét ismét beadták.

A munkahelyvédelmi bértámogatásban érintett munkavállalók 12 százaléka mikrovállalkozásban, 32 százaléka kisvállalkozásokban, 25 százaléka közepes vállalkozásban, 40 százaléka nagyvállalatnál dolgozik. A munkahelyvédelmi bértámogatásban részesült vállalkozások 96 százaléka a kkv-szektorban működik – mondta.

Az ITM államtitkára kitért arra, hogy a kutatás-fejlesztés-innováció (k+f+i) területére vonatkozó bértámogatások estében a kérelmet benyújtó vállalkozások száma 574, egy hét alatt 128-cal nőtt, 10 039 munkavállalóra igényeltek támogatást. Az elbírált kérelmeken belül 82 százalékot tesz ki az elfogadottak aránya.

A múlt héten indult munkahelyteremtő bértámogatási programban 413 vállalkozás nyújtott be 489 munkavállalóra kérelmet, az igényelt támogatás összege 567 millió forint. Arra számítani, hogy a következő hetekben jelentős mértékben nő majd ebben a programban is a beadott kérelmek száma, és a veszélyhelyzet miatt elbocsátott munkavállalókat vissza tudják majd venni a vállalkozások.

Az állam és a Magyar Nemzeti Bank által támogatott hiteltermék iránt is nagy az érdeklődés – jelentette ki az államtitkár. Példaként említette, hogy az Agrár Széchenyi Kártya Plusz programban több mint 19 milliárd forintnyi igénylés érkezett, ebből több mint 2 milliárd forintra már leszerződtek. A Széchenyi Kártya Programban meghirdetett kedvezményes hitelekre május 15-től lehet jelentkezni, mintegy 5 ezer vállalkozó jelezte igényét – mondta György László.

(Forrás: MTI/ITM)