​Tizedik alkalommal részesültek Pegazus Díjban Magyarország legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozásai: az idei jubileumi díjátadón a rangos elismerést idén is összesen harminc kiváló gazdasági teljesítményt nyújtó társaság kapta meg. A vállalkozások képviselői csütörtök este a Four Seasons Gresham Palota télikertjében tartott gálán vehették át a díjakat, amelyeket a hagyományoknak megfelelően idén is feltörekvő és piacvezető kategóriában, három földrajzi régió alapján ítéltek oda az adományozók.

A Pegazus Díjat évente osztja ki az Enterprise Investors, Kelet-Közép-Európa legrégebbi és egyik legnagyobb kockázati- és magántőke-befektető vállalata, a Bisnode, Európa egyik vezető digitális üzleti információszolgáltatója, valamint a Dentons, a világ legnagyobb ügyvédi irodája.

Az idei díjazottak közös jellemzője, hogy az elmúlt két teljes év során kiemelkedő növekedést értek el: éves szinten átlagosan mintegy 30 százalékkal bővült az árbevételük (külön a feltörekvők körében ez az érték meghaladta az 42 százalékot). Valamennyien legalább öt éve alapított, magyar többségi tulajdonban álló vállalkozások, amelyek jó likviditási mutatókkal rendelkeznek, és 2017-ben pozitív eredményt értek el (legalább EBITDA-szinten, vagyis a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtt). Körükben a legkülönbözőbb iparágak képviselőit találjuk: egyaránt megtalálhatók közöttük élelmiszeripari, gyógyszeripari, építőipari, illetve informatikai tevékenységet végző társaságok csakúgy, mint gyógyászattal vagy éppen borászattal foglalkozó cégek.

„A Pegazus Díj a sikeres, dinamikus vállalkozások díja. Azoké a vállalkozásoké, amelyek ötletükkel, majd tehetségükkel és jó stratégiájukkal kiemelkedő fejlődést voltak képesek elérni – mondta Tüske Tamás, az Enterprise Investors országigazgatója a díjátadó rendezvényen. – Történetük ugyanakkor ezzel korántsem zárult le, többségük a következő években további jelentős fejlődési pályát fog befutni. Egy részük számára ehhez a belső források is elegendőek lesznek, míg mások az újabb határokat friss tőkét, illetve új piaci módszereket és tapasztalatokat nyújtó befektető bevonásával fogják majd átlépni. Az idei díjazottak között is találunk olyanokat, akiknek teljesítményét nem először ismerjük el. Az ő eredményeik is azt igazolják, hogy a kiemelkedő növekedés megfelelő stratégiával nem csupán egy szerencsés időszak egyszeri következménye lehet, hanem hosszabb távon, és magasabb szinteken is fenntartható folyamat”

– tette hozzá Edward Keller, a Dentons ügyvédi iroda partnere.

„A Pegazus Díjjal kitüntetett vállalkozások számtalan piaci kockázatnak voltak kitéve eddigi fejlődésük során. Örömmel járulunk hozzá a díjjal járó cégminősítő megoldásainkkal ahhoz, hogy ezek a társaságok a jövőben is képesek legyenek kiszűrni partnereik közül a növekedést visszafogó, magatartásukkal pénzügyi kockázatot jelentő cégeket: ez ugyanis elengedhetetlen feltétele a további nyereségtermelő növekedésnek”

– jelentette ki Keleti József, a Bisnode Csoport Country Manager-e.

Az első díjasok listája

Az eseményen az eddigiekhez hasonlóan idén is a „Piacvezető” és a „Feltörekvő” kategóriákban, összesen 30 magyarországi kis- és középvállalatot ismer el díjjal vagy oklevéllel a szakmai zsűri. A legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozások teljesítményét régiónként – Nyugat-, Közép-, és Kelet-Magyarország – díjazzák.

A „Feltörekvő” kategóriában azok a vállalatok szerepelnek, amelyek árbevétele 2017-ben 1 és 3 milliárd forint között mozgott. E kategória győztesei:

Régió

Cég

Tevékenység

Nyugat-Magyarország

Dentalklinik Dr. Tóka Kft.

Fogászat, lézerszemészet és esztétikai bőrgyógyászat

Közép-Magyarország

 

Reworks Szerviz Kft.

Informatikai eszközök javítása

Kelet-Magyarország

 

Berg System Kft.

Nyílászárók és árnyékoló eszközök gyártása és értékesítése

 

A „Piacvezető” kategóriába olyan cégek kerültek, amelyek árbevétele 2017-ben már meghaladta a 3 milliárd forintot. E kategória győztesei:

Régió

Cég

Tevékenység

Nyugat-Magyarország

Miell Quality Kft

Minőségellenőrzés

Közép-Magyarország

Lavet Gyógyszergyártó Kft.

Állatgyógyszerek fejlesztése, gyártása és forgalmazása

Kelet-Magyarország

Realtherm Kft.

Ajtók, tolóajtók és nyílászárók gyártása és értékesítése