Az idei gazdasági növekedés nem lesz messze a 4 százaléktól – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Békéscsabán, a megyei kamara évadnyitó gazdaságpolitikai fóruma előtt.

Parragh László hozzátette: az infláció várhatóan magasabb lesz, mint amivel a döntéshozók számoltak. „Négy százalék közelire becsülöm” – mondta. Az elnök szerint a magasabb inflációt a bérkiáramlás okozhatja, mert várakozása szerint erőteljes bérnyomás lesz a gazdaságon. A magasabb bérkiáramlás ösztönzi majd a fogyasztást és a megtakarítást.

A kamara elnöke úgy véli, hogy kiemelten kell kezelni a világ változásaihoz, például a digitális átalakuláshoz való igazodást, a képzés felerősítését, a finanszírozási forrásoknak a fenntartását, és általában a modern technológiáknak a gazdaságba való beemelését.

Parragh László szólt az állam és az önkormányzatok „önmegtartóztatásáról” is. Mint mondta, fontos kérdés, hogy a két szektor hogyan tud költségkímélően működni, olcsóbban, hatékonyabban tevékenykedni, hogy a teher minél kisebb legyen az értékteremtő szférán, a munkaadókon és a munkavállalókon.

(Forrás: MTI)