Többlettámogatást kapnak a versenyszféra munkaadói, amennyiben közfoglalkoztatottakat vesznek fel, a közmunkások elsődleges munkaerőpiaci integrálására 40 milliárd forintot fordíthat a kormány 2020-ig – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A következő években várhatóan 40 milliárd forintot fordít a kormány arra, hogy a jelenlegi 216 ezer fős közfoglalkoztatotti létszámot 2020-ig 100 ezer főre csökkentse – jelentette be csütörtökön Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Kiemelte: jelenleg mintegy 37 ezer olyan betöltetlen álláshely van, amely nem igényel szakképesítést, így a közmunkások azonnal be tudnák tölteni azokat.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Idők kérdésére arról beszélt: a közmunka jó eszköz volt arra, hogy a szociális rendszert átalakítsa, és olyanokat is visszavezessen a munka világába, akik már évek óta nem foglalkoztak semmivel.

Ugyanakkor a kamara elnöke kifejtette, hogy ma már sokkal jobb állapotban van a magyar gazdaság, a cégeknek szükségük van a közfoglalkoztatottakra, mivel több tízezer betöltetlen álláshely van a piacon.

Parragh arra figyelmeztetett, hogy ugyan a közmunkások egy részét valóban nehéz integrálni a cégekhez, azonban sokakat megfelelő felnőttképzéssel át lehetne segíteni az elsődleges munkaerőpiacra. Példaként említette, hogy a közmunkás megfelelő képzés után lényegesen magasabb fizetésért kőművesként is dolgozhat akár helyben, a lakhelyén is.

A kamara vezetője szerint a munkaerő-probléma kezelésére hazánk három nagy tartalékkal rendelkezik: az első a 200 ezer fő feletti közfoglalkoztatotti réteg, amelynek ha a 20 százalékát integrálni lehetne, az már nagy előrelépést jelentene.

A második nagy bázis a közszféra. Az állam- és közigazgatásban dolgozó mintegy 1 millió ember közül sokan a versenyszférában is boldogulnának, hiszen a cégeknek is szükségük van a tehetséges fehérgalléros dolgozókra.

A harmadik csoport pedig az az egyéni vállalkozói réteg, amely valamilyen okból nem tudja megfelelően működtetni vállalkozását. Parragh László hozzátette: a legnagyobb segítséget a képzés átalakítása jelentené, mivel csak ez teremti meg annak a lehetőségét, hogy a közmunkás elsajátítsa azt a tudást, amelyet a piac megkövetel.