Nyílt pályázatot hirdetett Budapest meglévő grafikai arculatának továbbfejlesztésére, illetve kiegészítésére a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. (BVA).

A pályázatra főként szakirányú művészeti felsőoktatásban tanuló hallgatók, illetve a tervezőgrafikát hivatásszerűen folytató szakemberek jelentkezését várják – közölte a BVA.

Budapestnek néhány évvel ezelőtt készült új arculata – emlékeztet a kiírás -, a pályázatnak ezért nem célja annak teljes lecserélése, inkább továbbfejlesztése, hogy frissebb, a digitális világra jobban alkalmazható, sokféle funkcióhoz jól illeszkedő, rugalmasan alkalmazható vizuális rendszer jöjjön létre. A pályázatra ezért a jelenleg érvényes színeket és formákat alapul vevő koncepciókat várnak.

Mivel a Fővárosi Önkormányzat több tucat saját céggel rendelkezik, a kiíró célja, hogy létrejöjjön egy a városhoz köthető ernyődizájn. A BVA egy moduláris dizájnkészlet bevezetését tervezi, amelynek segítségével a főváros tulajdonában álló cégek és kommunikációs felületek olyan arculatot kapnak, amelyről azonnal felismerhető, hogy budapesti kötődésű entitásokról van szó, ám a színek és formák variálhatósága lehetőséget ad az egyes cégeknek saját, egyéni arculatra.

Így a különböző szervezetek megjelenése egymásra reflektál majd, koherens módon támogatva a közös fővárosi brandet – fogalmazza meg a pályázók feladatát a kiíró.

A pályázat benyújtásának határideje április 28.; egy pályázó több alternatív tervet is beküldhet, külön-külön dokumentumban.

A beadott, érvényes koncepciókat május 5-ig értékeli a szakmai zsűri, melynek tagjai Vargha Balázs, a MOME Tervezőgrafika tanszékének vezetője, Bérczi Linda, a Budapest Art Week alapítója, Gellért Emese, a MEMO Communications kreatívja, Pál Zsombor, a Kreatív magazin főszerkesztője, Faix Csaba, a BVA és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője, valamint Kerpel-Fronius Gábor okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes.

A zsűri által legjobbnak ítélt pályamunka nettó 850 ezer forint díjazásban részesül.

A kiírás a http://einfoszab.budapest.hu/form/palyazat-egyeb-view;id=6001 oldalon érhető el.

(Forrás: MTI)