Meghirdette a Kapuvári Hús üzemét és követeléseit a társaság felszámolója. A társaság mintegy kilencmilliárd forinttal maradt adós, ebből hárommilliárdot az adóhatóság keres a vállalkozáson.
Újra nekifut a kapuvári húsüzem értékesítésének a Kapuvári Hús Zrt.-t felszámoló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. Az egy 3,5 hektáros területen található üzem, illetve az ott használt különféle gépek és berendezések irányára 727 millió forint – ebből az ingatlanok értékét 541,8 millió forintra becsülte a felszámoló, míg az eszközöket 266,8 millió forintra tartja. Az ajánlatokat június 11. és 27. között várja a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.
Ugyancsak ez idő alatt lehet pályázatot benyújtani a Kapuvári Hús követeléseire, amelyre szintén most hirdetett meg újra a felszámoló. Vállalkozások és magánszemélyek összesen 780,7 millió forinttal maradtak adósai a húsipari cégnek. A követelések felszámoló által becsült értéke 39 millió forint, míg az irányár mindössze 23,4 millió forint, vagyis a tartozások nagy részének behajtása vélhetően legalábbis kétséges.
A Kapuvári Hús 2012 szeptemberében állt le, felszámolását októberben rendelte el a bíróság. A gyárban működő másik cég, a Kapuvári Bacon Kft. 2012 november végén jelentette be, hogy elbocsátja alkalmazottjait, s fizetésképtelensége miatt decemberben a bíróság elrendelte a cég felszámolását. A Kapuvári Hús mintegy kilencmilliárd forinttal maradt adós – jelentős részben az államnak.
A társaság egyes vezetői ellen büntetőeljárást indítottak a pénzügyi nyomozók különösen nagy értékű költségvetési csalás megalapozott gyanújával – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) még tavaly júniusban, miután a cég felszámolóbiztosa felmentette a NAV-ot az adótitok megtartásának kötelezettsége alól. Az akkori tájékoztatás szerint a Kapuvári Hús 18 alkalommal kért fizetési könnyítést az adóhivataltól, azonban hátralékát a méltányos fizetési feltételek ellenére sem rendezte. Az államot megillető, eddig megállapított adóhiány a szankciókkal együtt 2,9 milliárd forint.