
Összesen 80 millió forinttal támogatja az MNB pénzügyi fogyasztóvédelmi rendezvények, ismeretterjesztő tanfolyamok megvalósítását, illetve ilyen témájú könyvek beszerzését. A források kiosztására kiírt pályázatra civil szervezetek jelentkezhetnek.
Nyílt pályázatot írt ki „Civil Háló támogatási program 2016” címmel a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A pályázat – amelynek anyagi forrását a jegybank által kiszabott bírságok biztosítják – olyan pénzügyi fogyasztóvédelmi projektek megvalósítását támogatja, amelyek széles körben hatékony segítséget jelentenek a fogyasztók pénzügyi kultúrája és pénzügyi tudatossága erősítésében – közölte az MNB.
A pályázatra azon non-profit civil szervezetek jelentkezhetnek, amelyek alapszabályban rögzített céljai között szerepel a (pénzügyi) fogyasztóvédelem, kultúrafejlesztés, a pénzügyi fogyasztói tudatosság növelése vagy a pénzügyi fogyasztói jogérvényesítés elősegítése tevékenységek közül legalább egy. Előnyt élveznek a kifejezetten pénzügyi fogyasztóvédelmi, illetve a széles társadalmi rétegeket elérő szervezetek, továbbá a sérülékeny és speciális csoportokkal együttműködő civil intézmények.
Pályázni három témakörben lehet. A pénzügyi fogyasztóvédelmi rendezvények támogatására összesen 40 millió forint áll rendelkezésre, míg a pénzügyi ismeretterjesztő tanfolyamok szervezésére elkülönített keretösszeg 30 millió forint, pénzügyi ismeretterjesztő könyvek támogatására pedig tízmillió forintot szán az MNB.
Egy civil szervezetnek témakörönként egy projektre, s legföljebb két témakörre van lehetősége pályázni azért, hogy minél szélesebb kör részesülhessen támogatásban. A vissza nem térítendő támogatás akár a projekt teljes költségét fedezheti. A sikeres pályázatokat július elseje és december végre között kell megvalósítani, azok szakmai és pénzügyi teljesítését a jegybank teljes körűen ellenőrzi.
Az írásos pályázatoknak legkésőbb április 14-én 16.00 óráig kell beérkezniük a jegybankba, a részletekről a pályázók az MNB Civil Háló honlapján tájékozódhatnak. A beérkezett pályázatokról szakmai bíráló bizottság javaslata alapján az MNB Igazgatósága dönt a nyilvános pályázati kiírásnak megfelelően.
Az MNB társadalmi felelősségvállalási stratégiája alapján kiemelt figyelmet fordít a fogyasztók pénzügyi tudatosságának növelésére, s ennek keretében részt vállal a hazai civil fogyasztóvédelmi szervezetek pénzügyi fogyasztóvédelmi tevékenységének támogatásában. A cél országos lefedettséget biztosító integrált pénzügyi fogyasztóvédelmi rendszer kialakítása, a jegybank és a civilek együttműködésének köszönhetően valós pénzügyi fogyasztóvédelmi szemléletváltás elérése Magyarországon.