Csaknem negyven város ötven helyszínén várja október 29-én az érdeklődőket az Országos Rajzfilmünnep, amelynek kínálatában magyar, nemzetközi, klasszikus és kortárs művek is sorakoznak.

M. Tóth Géza, a rendezvényt szervező KEDD Animációs Stúdió vezetője az M1 csatornán felidézte, hogy négy-öt évvel ezelőtt született meg a Rajzfilmünnep ötlete, azzal a céllal, hogy minél több gyermek megtapasztalhassa a közösségi filmnézés élményét. A fesztivál kínálatában egyebek között az elmúlt több mint fél évszázad népszerű magyar rajzfilmjei szerepelnek, úgy mint a Macskafogó, a Szaffi, a Ludas Matyi, a Vízipók-csodapók, A kockásfülű nyúl és a Vuk.

Az immár negyedik születésnapját ünneplő programsorozathoz idén eddig csaknem 40 város – többek között Budapest, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Szeged – csatlakozott. Lesznek délelőtti vetítések a legkisebbek, délutániak a családoknak, este pedig azoknak, akik kicsit komolyabb témák iránt érdeklődnek.

Idén hangsúlyosabban megjelenik a programban a különböző animációs képzőhelyeknek kínálata, vagyis a közönség vizsga- és diplomafilmek közül is válogathat. M. Tóth Géza szerint nagyon sok fiatal szívesen foglalkozna animációval, de nem biztos, hogy könnyen eligazodik azzal kapcsolatban, hogy az egyes képzőhelyeken milyen lehetőségek állnak a rendelkezésére. 

A rendezvényen olyan egyéb fesztiválok is bemutatkoznak, amelyek kínálatában ugyancsak szerepelnek animációs filmek. A helyszínek egy részén kísérőprogramok is várják az érdeklődőket: kifestőzés, Razfilmünnepi totó, kézműves foglalkozás, kirakodóvásár. 

M. Tóth Géza elmondta, hogy Magyarországon egyre több olyan műhely van, ahol nagyon izgalmas és értékes gyerekfilmek, -sorozatok készülnek. Hozzátette: az állami támogatásnak köszönhetően ma már sok olyan sorozat készül, amely a televízióban, a közmédiában is bemutatkozik. (MTI)