Az Otthon melege programban digitálisan, gyorsított eljárásban lehet pályázni a hűtőgépek és fagyasztók cseréjére, július 4-én az észak-magyarországi régióban nyílik az első pályázati honlap – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NGM) fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Július végéig valamennyi régióban megnyílik a lehetőség. A nyugdíjasoknak és a nagycsaládosoknak két nappal korábban megnyitják a pályázatot, a feltételek már olvashatók az interneten; az államtitkár azt javasolta, hogy a pályázók minél előbb töltsék fel a kért adatokat.

A korábbi hűtőgép- és fagyasztócsere programon több mint 25 ezren nyertek. Az NFM államtitkára elmondta: javultak a pályázati feltételek, példaként említette, hogy a korábbi maximum 40 ezer forint helyett most már 45 ezret lehet nyerni a programban.

MTI