A BP olajvállalat nyolcmilliárd forint befektetéssel fejleszti magyarországi szolgáltatói tevékenységét, a Szegeden kialakítandó új központban 500 új munkahelyet hoz létre.

A beruházáshoz a magyar kormány 1,9 milliárd forint támogatást nyújt – mondta sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A miniszter kitért arra, hogy Magyarországon 90 szolgáltató központ működik, 40 ezer magyar munkavállalót foglalkoztat, a szolgáltatóipar a beruházás ösztönzésben az autóipar után a legsikeresebb ágazat.

A BP új szegedi szolgáltató központjában 2020-ig 500 magasan képzett új munkatársat alkalmaznak – tette hozzá Brian Puffer. Az olajcég globális üzleti szolgáltatásokért felelős alelnöke emlékeztetett arra, hogy 2009-ben Budapesten hozták létre szolgáltató központjukat, a magyar munkatársak elkötelezettsége, kiváló munkája alapján döntöttek a magyarországi fejlesztés mellett. Elmondta, a szegedi helyszín mellett szólt a megfelelő üzleti környezet, az egyetem jelenléte, az autópályán történő könnyű megközelítés, valamint a jó együttműködés a helyi hatóságokkal.

Botka László megköszönte a BP bizalmát, és kiemelte: egyetemi városként fontos számukra, hogy hosszú távon versenyképes karriert tudjanak adni a végzősöknek. A szegedi polgármester elmondta: a városban több olyan projekt is fut, amelyek révén két éven belül több mint 30 ezer négyzetméter A-kategóriás iroda terület létesül. Hozzátette: az egyetemmel összefogva a közgazdasági karon a BP igényeinek megfelelő, speciális képzést indul. Szeged kitörési pontnak tekinti a tudásalapú gazdaságot, az elmúlt egy évtizedben sikert értek el az IT-ipar és a szolgáltató központok betelepítésében – tette hozzá.

A BP tájékoztatása szerint a budapesti és a leendő szegedi üzleti szolgáltató központjaik 13 nyelven nyújtanak széles körű szolgáltatás a vállalat ügyfeleinek egyebek közt pénzügy, számvitel, beszerzés, adó, humán erőforrás, tőzsdei kereskedés támogatása és ügyfélszolgálat területen. A budapesti központban a BP honlapja szerint több mint 1200 embert foglalkoztatnak. (MTI)

Fotó: Botka László szegedi polgármester, B. Nagy László országgyűlési képviselő (Fidesz), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Richard Hookway, a BP globális üzleti szolgáltatások és IT területének operatív igazgatója a sajtótájékoztatón