Országszerte több helyen okozott károkat a vasárnap érkezett vihar. A fővárosban jelenleg is dolgoznak a tűzoltók – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn.

Vasárnap éjfélig mintegy kilencvenszer riasztották őket – mondta Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek.

Főként leszakadt faágak, valamint a hirtelen lezúduló felgyülemlett csapadékmennyiség okozott gondot. A Győr-Moson-Sopron megyei Dunakilitiben például egy kempingben a nagy esőzés miatt többen hazamentek, másokat pedig az iskolában szállásoltak el.

Több helyen épületek is megrongálódtak, köztük csaknem húsz lakóépület. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon 14 családi ház tetejéről sodort le cserepeket a szél. A vihar során több településen volt áramkimaradás is. Csongrád megyében, Szegeden pedig villámcsapás miatt gyulladt ki egy lakóépület.

Hétfő hajnal óta újabb károkról érkeznek bejelentések, Csongrád megyében és Budapesten jelenleg is dolgoznak a tűzoltók. Személyi sérülésről a katasztrófavédelemnek nincs információja – közölte a szóvivő.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a felhőszakadás és heves zivatar veszélye miatt az egész országra figyelmeztetést adott ki hétfőre. A felhőszakadás miatt a fővárosra és Pest megyére valamint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több eső hullhat.