Nem az a fő kérdés, hogy miért avatkozott be Oroszország a szíriai (polgár)háborúba, hanem az: miért pont most szánta el magát Vlagyimir Putyin a térség stratégiai szövetségesének, Aszad elnöknek a megmentésére. Az orosz akció sokaknak nem tetszik, leginkább a szíriai felkelőket támogató Szaúd-Arábiának nem.
Az Egyesült Államok és az Európai Unió politikai elemzői az arab tavasz kirobbanása óta értetlenül álltak az előtt, hogy Oroszország miért csak szavakban áll Aszad szíriai elnök mögött. Az Észak-Afrikán végigsöprő mini forradalom jegyeit hordozó arab tavasz Moszkva számára lényegében kevésbé érdekes változásokat hoztak Tunéziában és Líbiában, míg Egyiptomban az új katonai hatalom megerősödése kimondottan kedvező volt a Kreml számára.
A Kreml kitart Aszad mellett
A kivétel Szíria, amely négy éve nem csak polgárháborúban, az új erők amerikai, nyugat-európai támogatása által képtelen letaszítani Aszadot a trónról, hanem az Iszlám Állam térnyerésével kiszámíthatatlanná tette a helyzetet. Az orosz akció miértjére nem túl bonyolult a válasz: Moszkva nem hagyja elesni arab bástyáját. Plusz: a terrorizmus (Iszlám Állam) elleni harcban vezető szerepet kíván magának Putyin. Plusz: az amerikai és európai uniós szankciókra a világpolitikában is ütős, provokatív választ akar adni a Kreml. És ami a leginkább plusz: a közel-keleti kavarás megbillentheti a kőolaj világpiaci árát, amelynek mostani alacsony szintje Oroszország számára kíméletlen csapás.
Moszkva két éve még 100 dollár/hordó kőolajárra lőtte be a költségvetését, ami napjainkra teljes borulást okozott. Az idén gyakran 50 dollár alatt járó ár tetemes veszteséget okozott önmagában is az országnak, s ehhez savanyodó hab a tortán a nyugati szankciók miatti kár. A Kreml hivatalosan 25 milliárd dollárra teszi az idei szankciós kárt, ám nyugati források inkább 100 milliárdra becsülik azt. A jövő évi orosz költségvetés minden bizonnyal 60-62 dolláros olajárra fog épülni, ráadásul Moszkva is elismeri a kiszámíthatatlan nemzetközi helyzetet, ezért a hároméves büdzsétervezésről 2016-ban visszaáll az egy évesre.
Hogy miért pont szeptember 30-án kezdett akcióba a több mint ötven bombázóból, vadászgépből és helikopterből álló orosz légi-kozmikus flotta? Vlagyimir Putyin adott még esélyt a vele szemben álló nyugati hatalmaknak. Több mint egy évtizedes kihagyás után felszólalt az ENSZ közgyűlésén, ahol legvehemensebb bírálói szerint is nyugodt hangú, jól felépített beszédben osztotta ki a Szíriában egy éve tétlenkedő szövetségeseket.
Obamával még megpróbálkozott az orosz elnök
A csodálkozásból későbbre is maradt. Putyin Barack Obamával jó két órán át tanácskozott, s a Fehér Házhoz közeli források szerint lényegében hazai pályán döngölte földbe az amerikai elnököt. Mivel Obama nem volt hajlandó lépést tenni, hogy Oroszország belépjen a terrorizmus elleni szövetségbe, amelyben Moszkva egyenrangú félként akart szerepelni az USÁ-val, Putyin kiadta a parancsot.
Az Obama-találkozó után nem sokkal megindultak az orosz gépek. Szeptember 30. óta jószerével csak ők mutatnak fel komoly eredményeket (egyetlen francia támadást leszámítva), a kezdetben napi 20-25 bevetés után már 50-60 csapással bombáznak, s a múlt hét vége óta a tengerről is lövik az ellenség állásait. A Pentagon szerint csupán minden nyolcadik-tizedik csapás éri az Iszlám Állam erőit, míg többségében az Aszad elleni felkelőket támadják az orosz elit egységek.
Moszkva akciója, kétségünk ne legyen, egyfajta provokáció, erőfitogtatás, annak biztos tudatában, hogy a „világ” nem mer világháború irányába mutató választ adni. Apróságok persze lehetnek. Brit lapértesülés szerint például vasárnaptól a brit vadászok tüzet nyithatnak az orosz gépekre, ha azok akadályozzák repülésüket. Hétfőn már hivatalosan cáfolták a hírt, ami azt bizonyítja, hogy nem csak a háborús térségben, de az információk kiszivárogtatásának frontján is keményen harcolnak. Azt a hírt viszont nem cáfolták, hogy az Európai Unió felhívta a térségben repülő társaságok figyelmét: legyenek óvatosak, az oroszok akciói teljesen kiszámíthatatlanok, akár a polgári légi forgalomra is veszéylesek lehetnek.
Nagy kérdés: vajon van politikus, aki felvállalná annak kockázatát, hogy amerikaiak lelőjenek egy orosz bombázót Szíria fölött? Nyilván nincs. És Putyin ezt tudja. Mint ahogy azt is kisakkozta tavaly márciusban, hogy a Krím-félszigetet népszavazós színjátékkal Oroszországhoz lehet csatolni – hiába a szankciók, Moszkva nem tágít, Ukrajna pedig gyenge szövetséges a nyugati térfélen.
A jelenlegi intenzitást alapul véve Oroszországnak évi 1,36 milliárd dollárjába kerül a szíriai bevetés. Amerikai források szerint ez elérheti a 2 milliárd dollárt is, ami az idei orosz védelmi költségvetés 4 százaléka lenne. Oroszország nem csak elbírja a megnövekedett terhet, hanem lubickol is benne. Az orosz hadsereg egy éve komoly fegyverkezésbe kezdett, földön, levegőben, vízen és víz alatt is plusz rubelmilliárdokat költenek 2020-ig a legkorszerűbb technikák hadsorba állítására. Moszkva a gazdasági kihívásokra és fenyegetésekre egyértelműen fegyverkezéssel válaszol. Sok kommentárban most azt pedzegetik, hogy a világ ismét a hidegháború szakadéka felé sodródik. Úgy gondolom, immár jogos a múlt idő használata.
Ráadásul Oroszország konfliktusba keveredhet a térség nagyágyújával, Szaúd-Arábiával, amely nagy összegekkel támogatja a szíriai felkelőket, és a szíriai béke megteremtésének alapfeltételének látja Aszad elmozdítását, amiről Moszkva hallani sem akart. Mindez szóba került vasárnap, amikor szaúdi védelmi és külügyminiszter Szocsiban vizitált. A Forma-1-es futam mellett Putyin, oldalán Szergej Lavrov külügyminiszterrel, szakított időt arra, hogy meghallgassa a szaúdi véleményt. Amely meglehetősen határozott volt: figyelmeztették az orosz államfőt, hogy azonnal hagyjon fel a szíriai felkelők támadásával. Igaz, jelezték, hogy Szaúd-Arábia mindent megtesz azért, hogy az Iszlám Állam terroristáitól megszabadítsák a világot. Putyin közölte, hogy megérti az aggodalmakat, de semmit sem ígért. Miért is tette volna, amikor Moszkva Aszaddal, Irakkal és Iránnal szövetkezve saját terrorizmus ellenes mini szövetséget hozott létre.
Vonakodik a szankciós szövetséges
A szankciók miatt az orosz gazdaságot nagy erőkkel, de suta lépésekkel, az oroszoktól (korábban: szovjetektől) megszokott nagyzolós politizálással igyekeznek átalakítani. A világ gazdaságának hét éves válsága után a kilábalás Moszkvát segíti. Az amerikai és uniós piacok helyett a régi-újak megnyerése eddig nem járt kudarccal. Olyannyira nem, hogy Tokió azt fontolgatja, Vlagyimir Putyint hivatalos látogatáson fogadja – pedig Japán, ha kényszerűen is és javarészt csak papíron, a szankciós szövetség tagja.
A Kreml nem kis kárörömmel szemlélheti, hogy saját afganisztáni kudarca, csecsen és más nemzetiségi belcsatározásai után a nagy Amerika is csapdában vergődik. Oroszországot ráadásul nem veszélyezteti a migránsválság, sőt, az Európára zúduló menekültcunami még jól is jön neki, hiszen az őt büntető uniót osztja meg.
Minimum még egy évtized Putyinnal
A Nyugat és Oroszország kapcsolata lényegében nem fog változni, amíg Vlagyimir Putyin ül a sokat kritizált orosz demokrácia trónján. Putyin múlt szerdán ünnepelte Szocsiban 63. születésnapját. Ereje teljében van, egyre magabiztosabb, a nehézségekből eddig képes volt sikert kovácsolni, hazai népszerűsége nemhogy csökkent volna, de szárnyal. A Nyugatnak bele kell törődnie, hogy minimum egy évtized még Putyinnal telik Oroszországban – s utána egyáltalán nem biztos, hogy jobb jön.
Az oroszok nagy lendülettel szilárdítják meg pozíciójukat a Közel-Keleten. Közeltávon biztos hatalmon tartják Aszadot. Rövid távon minden bizonnyal nem birkóznak meg az Iszlám Állammal. Hosszú távon pedig ma senki nem mer tervezni. Itt tartunk.
Szerdahelyi Csaba
