Szégyenteljesnek nevezte az orosz miniszterelnök-helyettes, hogy az Airbus és a Boeing nagy távolságon közlekedő gépeivel az orosz piac 80 százalékát fedi le.

A polgári légi közlekedésben a következő években nagy dobásra készül Oroszország. Dmitrij Rogozin kedden egy moszkvai tanácskozáson arról beszélt, hogy meg kell törni az Airbus és a Boeing uralmát, hiszen a két nyugati vállalat hosszú távú repülői az orosz piac 80 százalékát fedik le.

Rogozin tulajdonképpen egyetlen konkrétumot nem említett, hogy mikorra, hány milliárd rubel befektetéssel képzeli el a felzárkózást, de arra a következő évtizedben aligha kerül sor.

A miniszterelnök-helyettes elismerte, hogy a hosszú távú tervek előtt, rövid- és középtávon kell felvenniük a versenyt. Ilyen útvonalak repülésére fejlesztik ki az IL-114-est, amelynek 2019-re kellene elkészülnie. Nagy várakozás előzi meg a hasonló kaliberű Szuhoj SSJ100-as típust is, ám erről Rogozin most nem tett említést.

Azt viszont elmondta, hogy az orosz iparnak sürgősen készen kell állnia repülőgép motorok gyártására. Ezek többségét a polgári repülők számára eddig Ukrajnától vásárolták meg, de a jövőben ez a piac zárva lesz Moszkva előtt.

Az Airbus egy tavalyi tanulmányában arra figyelmeztetett, hogy Oroszország a következő években intenzív fejlesztésekbe kezd a repülőgépgyártásban.