Egyiptomi sajtóértesülés szerint a lezuhant orosz gép egyik hajóművében robbanás történt. Az Iszlám Állam egyiptomi szárnya szerdán megismételte, hogy vállalják a felelősséget a katasztrófáért.

A Szentpétervárra tartó Airbus A321-es gép egyik hajtóművében robbanás történt, ezért zuhant le az orosz repülő a Sínai-félszigeten – közölte szerdán az Al-Masry Al-Youm egyiptomi portál a szakértői csoport meg nem nevezett tagjára hivatkozva. A portál szerint erről tanúskodik a gép egyik fekete dobozának felvétele. A szakértő szerint a robbanást okozhatta a hajtómű hibája, de nem zárható ki a terrorista akció. Egy orvos szakértő szerint szintén robbanásra utalnak a holttesteken talált sérülések.

Kedden az egyiptomi államfő, Abdel Fatah el-Sziszi kategorikusan cáfolta azokat a híreket, hogy a repülő fedélzetén pokolgépet robbantottak volna. Sziszi megismételte, hogy várhatóan csak négy hét múlva lesznek értékelhető jelentések. Ennek ellenére naponta több verzióban, több meg nem nevezett forrásra hivatkozva látnak napvilágot különböző „száz százalékig biztos” információk.

Lehet, hogy ezek közé tartozik az Iszlám Állam terrorista szervezet egyiptomi szárnyának szerdai közleménye, amelyben újfent magukra vállalták a felelősséget a tragédiáért. A repülő lezuhanása után néhány órával még azt tudatták, hogy lelőtték a gépet, s erről felvételt tettek közzé az interneten. Szerdán viszont már azt írták: nem kötelesek beszámolni arról, hogyan hajtották végre az akciót.

Az orosz repülő fedélzetén 217 utas, köztük 25 gyermek, és 7 fős személyzet tartózkodott, valamennyien meghaltak.