A Mercedes-Benz 185 milliárd forintos beruházással fejleszti kecskeméti gyárát. A német konszern új generációs kompakt autók gyártását telepíti Magyarországra.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2018-ig összesen 185 mnlliárd forintot fordít kecskeméti gyárának fejlesztésére és bővítésére. Az összegből új karosszériaüzem épül, a magyarországi telephely hatékony és innovatív berendezésekkel bővül – jelentették be pénteken sajtótájékoztatón.

A közel százezer négyzetméter alapterületű új, csúcstechnológiával felszerelt karosszériaüzem felépítésére 80 milliárd forintot fordít a Mercedes-gyárat üzemeltető Daimler AG. (Az új karosszériaüzem felépítését egy hónapja már bejelentette a német konszern.) A teljes beruházás keretében a már meglévő üzemekben is fejlesztések történnek, bővül a kapacitás.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. mintegy 4000 embernek biztosít munkahelyet, 2015-ben a kecskeméti gyár több mint 180 ezer kompakt autót gyártott. A cég 2015 év végéig 320 milliárd forintot fektetett be Kecskeméten.

A nemzetközi Mercedes-Benz Cars kompaktautó termelési hálózatához tartozik a kecskeméti Mercedes gyáron kívül a rastatti gyár, valamint a pekingi BBAC. A közös gyártási rendszer révén valamennyi telephelyen tetszőleges sorrendben és darabszámban állítható elő az összes típus, így a mennyiséget mindig az aktuális piaci keresletnek megfelelően lehet optimalizálni. 

Michael Göbel, a Mercedes-Benz Cars kompakt autók termeléséért felelős nemzetközi vezetője „nagyhatású fejlődésként” jellemezte a kecskeméti gyár elmúlt 8 évét. Az „egyedülálló sikertörténettel” büszkélkedő kecskeméti gyár a jövőben is a kompakt Mercedes modellek gyártásának „tartóoszlopa marad”, azzal együtt, hogy a Mercedes a németországi Rastatt, Kecskemét és Peking mellett Mexikóban is épít kompakt járműveket gyártó üzemet – mondta.

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke arról beszélt, hogy a kompakt járművek új generációjának gyártásában fontos szerepe lesz a kecskeméti gyárnak, ahol a munkakörnyezet is kényelmesebbé, emberközpontúbbá válik, növelve a gyár rugalmasságát és hatékonyságát.

A kecskeméti gyár 2015-ben több mint 180 000 kompakt autót állított elő. Az első Magyarországon is gyártott termék a B-osztály volt; míg 2013-ban a négyajtós CLA coupé, illetve 2015 januárjában a CLA Shooting Brake gyártását is megkezdte a kecskeméti gyár. Ez utóbbi két típust kizárólag Magyarországon gyártják az egész világ – több mint 180 országa – részére. (MTI)