Új döntési rendszert vezet be a kormány az európai uniós pályázatoknál – közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján.

A szerdai kormánydöntést ismertetve Orbán Viktor elmondta: a korábban kiszervezett pályázati döntési rendszert megszüntetik, és felállítanak egy, az államigazgatásban dolgozókból álló pályázatbíráló szaknévsort. A kormányfő szerint ez a szisztéma gyorsabb és átláthatóbb lesz – tudósított az MTI.

A miniszterelnök azt kérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől, a 2017-es költségvetést próbálja meg úgy elkészíteni, hogy csak fejlesztésre lehessen hitelt felvenni, az állam működtetésére és fenntartására pedig ne lehessen többet költeni, mint amennyi rendelkezésre áll. Így lehet majd elérni egy-két éven belül a „valóságosan nullás költségvetést” – mondta Orbán Viktor. „Nem költünk többet, mint amennyi bevételünk van” – a kormányfő szavai szerint ezzel érhető el az abszolút számban vett adósságcsökkentés.

A kormányfő emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság „szétzúzta” a magyar cafeteriarendszert. Szerinte ezért fel kell vetni, hogy az eddig “rejtett” kettős javadalmazási rendszert nyílttá tegyék. (Erről részletesen itt olvashat.)

Orbán Viktor szerint jelenleg 200 ezer olyan ember van Magyarországon, aki nincs “olyan állapotban”, hogy résztvehessen a közmunkaprogramban. Ezért olyan átalakításokra van szükség, hogy egy-két éven belül ők is munkába állhassanak.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke előadásában kiemelte: a versenyképesség növelésén alapuló gazdaságpolitikát kell folytatni, mert a következő 20-25 év az ország felzárkózásának időszaka lesz. Matolcsy György azt mondta: 2010 óta az ország sikeres gazdaságpolitikai fordulatot és pénzügyi stabilizációt hajtott végre, majd 2013-tól monetáris fordulatot vitt véghez. Ezek eredményeként Magyarország a tartós gazdasági növekedési pályára állt.

A jegybank elnöke szerint: a következő időszakban megvalósítható lesz Magyarország felzárkózása. Ehhez javítani kell az ország versenyképességét, annak részeként az állam versenyképességét is, miközben az erőforrások minőségi felhasználására is figyelmet kell fordítani.

Az államháztartás hiány nélküli működését nevezte a költségvetés-politika jövőbeli céljának Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A tárcavezető közölte: ennek megfelelően indult el a 2017-es költségvetés tervezése.

Varga Mihály a kormány kiemelt törekvéseként szólt arról is, hogy a magyar gazdaság olyan pályára álljon, amely számottevő külső forrás nélkül is biztosítani tudja a dinamikus növekedést.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke bevezetőjében arra hívta fel a figyelmet, az ország előtt álló egyik fő kihívás, hogy miként lehet fenntartani tőkevonzó képességünket. Ezzel párhuzamosan azon is dolgozni kell, hogy itthon tartsuk tehetségeinket.

Az MKIK elnöke szerint Magyarországon sok területen és szakmában munkaerőhiány van, ezért emelni kell a béreket, hogy itthon lehessen tartani a munkaerőt. Mint mondta: különösen a hiányszakmákban már érzékelhető az infláció feletti bérnövekedés.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd