A legtöbb magyar embernek munkát adó kis- és közepes vállalkozásokat segítő javaslatokat vár a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától (MKIK) Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő erről azt követően beszélt, hogy találkozott az MKIK vezetőjével, Parragh Lászlóval. A megbeszélésen a koronavírus-járvány elleni védekezés gazdasági vonatkozásait tekintették át. A kamara elnöke ismertette a miniszterelnökkel az MKIK véleményét és javaslatait.

Orbán Viktor elmondta, a kamara vezetőjét tájékoztatta a várható egészségügyi intézkedésekről és neki is elmondta, hogy a vakcina a megoldás, amelyre jó remények vannak. A miniszterelnök úgy fogalmazott: „látjuk már a fényt az alagút végén, de addig még hosszú hetek telnek el, és ezért a gazdasággal is foglalkoznunk kell”, hozzátéve, a vírus az emberekén kívül a gazdaság „szövetét” is megtámadja.

Kiemelte, a kormánynak a kis- és közepes vállalkozásokra jelentett veszély a legfontosabb, mert ezek adják a legtöbb magyar embernek a munkát.

Orbán Viktor ezért arra kérte a kamara elnökét, tegyen javaslatot a kormánynak és alakítsanak ki szorosabb együttműködést a következő hetekben, hónapokban, hogy olyan intézkedéseket hozhassanak, amellyel a kis- és közepes vállalkozásokat lehet segíteni.

„Most egészségügyi döntések jönnek, aztán ismét gazdasági intézkedések következnek. Várom a kamara javaslatait” – zárta tájékoztatását Orbán Viktor.

(Forrás: MTI, fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)