Turisztikai üzleti modellváltást sürgetett a miniszterelnök a Magyarország újraindul! című, a Világgazdaság üzleti napilap által szervezett konferencián.

Orbán Viktor elmondta, a nagy turisztikai vonzerőt jelentő fővárosok, Párizs, vagy Róma üzleti modelljét megnézve látható, hogy bár ott a külföldiek száma magasabb, de egészségesebb arány van a külföldi és a belföldi turisták között.

Budapest turizmusa 90 százalékban külföldiekre, 10 százalékban a magyarokra épül. Ez nem lesz versenyképes – hangsúlyozta.

Kifejtette: nem fog visszaállni olyan nemzetközi rend, amelyben bármely nagy főváros, amely pénzt akar csinálni a turizmusból, megengedheti magának, hogy „mellőzze a saját polgárait”.

Orbán Viktor szerint Budapestnek ki kell építenie olyan turisztikai kapacitásokat is, amelyeket a vidéki magyarok vesznek igénybe. Ehhez egy turisztikai üzleti modellváltást kell végrehajtani – közölte.

Hozzátette: reméli, hogy a budapesti kamara, vagy az ezzel foglalkozó szakmai szervezetek megkeresik a kormányt javaslataikkal.

A kormányfő további feladatokat is adott a kamarának. Azt javasolta Parragh Lászlónak, az MKIK elnökének, hogy „előre gondolkodva, egy vagy két vagy három évre akár”, kössenek átfogó megállapodást a minimálbér mértékéről, és a horizontot ne engedjék lejjebb, mint 200 ezer forint.

Arra is kitért: ellensúlyozni kell a kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára azt, hogy megszűnik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési hitelprogramja (Nhp), továbbá azt is, ha a jegybank elkezdi emelni az alapkamatot. Közölte, a költségvetésnek forrásokat kell biztosítania a kkv-knak, ezeknek a forrásoknak olcsóknak, támogatottaknak, fél százaléknál nem magasabb kamatozásúaknak kell lenniük.

Hozzátette: a Kavosz Széchenyi-kártya rendszere messze a legsikeresebb és legrugalmasabb rendszer, ezen keresztül a kieső Nhp-t pótolni lehet.

Jelezte, együttműködést szeretne kötni ez ügyben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, és jelentős költségvetési forrásokat ajánlana fel a kamarának, hogy a kis- és közepes vállalkozásoknak a korábbinál olcsóbb és nem kisebb mennyiségű hitel legyen elérhető.

(Forrás: MTI, fotó: Koszticsák Szilárd)