Budapest lakásárai alacsonynak számítanak az európai fővárosok között. A magyarnál csak a horvát, a szerb, a bolgár, a ciprusi és a román főváros olcsóbb. Ugyanakkor a budapesti lakásár kevésbé megfizethető az itt élők számára, mint a prágai vagy varsóiak számára.

Az Otthon Centrum és a Global Property Monitor fővárosokra és nagy pénzügyi központokra fókuszáló elemzése szerint Budapest továbbra is olcsónak számít európai összehasonlításban. A legdrágább lakások Svájc (Zürich, Genf, Bázel), az Egyesült Királyság (London) és Franciaország (Párizs) fővárosában, illetve fontosabb pénzügyi központjaiban találhatók, ahol átlagosan 7-13 ezer euró (2,1-4 millió forint), illetve Londonban még ennél is drágább, 20,19 ezer euró (mintegy 6,3 millió forint) a lakások négyzetméterára.

Átlagos lakásár a fővárosokban és a fő pénzügyi központoknak számító nagyvárosokban

(euró/négyzetméter)

A 2017 januárja és novembere között az Otthon Centrum közreműködésével megkötött adásvételi szerződések alapján a fővárosban az V. kerületben kellett a legtöbbet fizetni a lakásvásárlóknak: a használt lakások egy négyzetmétere átlagosan 884 ezer forintért (2850 eurós négyzetméterár), míg az új építésű lakások ennél lényegesen magasabb, 1,4-1,8 milliós négyzetméteráron keltek el (4515-5800 euró).

A belső pesti kerületekben 460-580 ezer forint körül (1480-1870 euró), Budán a II., XI, XII. kerületekben 540-560 ezer forint (1740-1810 euró) volt a használt tégla társasházi lakások fajlagos ára négyzetméterárenként. Az új építésű lakások ennél 30-40 százalékkal magasabb átlagáron keltek el, de egyes luxus projektek milliós vagy azt meghaladó áron kínálják lakásaikat.

A közép-európai fővárosok között Bécs a legdrágább, az osztrák statisztikák szerint négyzetméterenként, elhelyezkedéstől függően 3500-7500 eurót (1,1-2,3 millió forintot) kell fizetni átlagosan. A Bank Austria adatai szerint az elmúlt két év nagyon dinamikus növekedése jelentős mértékben csökkent az év elején, mára stabilizálódni látszanak a bécsi lakásárak.

A Lengyel Nemzeti Bank adatai szerint Varsóban az átlagos lakásár alig változott az elmúlt egy évben, forintra átszámolva 580 ezer forint volt négyzetméterárenként 2017 első félévében. A numbeo.com aktuális adata szerint a belvárosban ennél magasabbak az árak, 785 ezer forintnak megfelelő zlotyt adnak egy négyzetméterért a vásárlók, míg a külső kerületekben 520 ezer forint az átlagár.

Prágában – szintén a numbeo.com adatai szerint – a belvárosban 1,2 millió forint, a külső kerületekben 784 ezer forint a lakások átlagos négyzetméterára, Pozsonyban pedig elhelyezkedéstől függően 1910-2650 eurót (590-820 ezer forintot) kell fizetni egy lakás négyzetméteréért átlagosan. A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint egy év alatt 4,5 százalék volt az átlagos lakásár emelkedés a pozsonyi régióban.

A fenti statisztikák alapján a 2014-től kezdődött lakáspiaci fellendülés nyomán az árakat tekintve a magyar főváros egyértelműen felzárkózik a visegrádi országok fővárosaihoz és a prémium szegmensben már közelít Bécshez is – az átlagos lakások tekintetében azonban az átlagos árszint még alatta marad az osztrák fővárosnak.

Átlagos havi nettó jövedelem európai fővárosokban 

(euró)

A lakásárakkal ellentétben az átlagos jövedelmet (nettó fizetéseket) tekintve a jobseurope.net felmérése szerint Budapest igencsak a sor végén áll. Jelenleg Varsóban, Prágában, Pozsonyban is magasabb az elkölthető nettó havi jövedelem átlaga, mint a magyar fővárosban, Bécsről nem beszélve, ahol többszörös az átlagfizetés a budapestinél. Ez pedig azt is jelenti, hogy a fővárosi lakásár kevésbé megfizethető az itt élők számára, mint a prágai vagy varsói árak az ott élők számára.

A fajlagos lakásárat a havi jövedelemmel összevetve a legkevésbé megfizethető lakások Londonban, Bécsben, Rómában és Párizsban találhatók, Budapest a középmezőnybe tartozik Lisszabonnal, megelőzve Prágát, Pozsonyt, Varsót. A legkedvezőbb értéket Berlin, Koppenhága, Brüsszel és Zágráb mutatja, ahol a havi nettó átlagos jövedelem másfél-kétszerese az átlagos lakás négyzetméterár.