Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban. Az előző hónaphoz viszonyítva tavaly október óta először emelkedtek az árak, igaz csak átlagosan 0,1 százalékkal.

Január-márciusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek – közölte a KSH. Londoni pénzügyi elemzők zéró, sőt esetleg ismét negatív tartományba süllyedő inflációt vártak márciusra, így az adat némileg meghaladta a várakozásokat. A maginfláció, amely szezonális hatásokat és az üzemanyagok áringadozását kiszűri, a februári 1,4 százalékról 1,3 százalékosra csökkent márciusra.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte, hogy bár márciusban emelkedtek az üzemanyagárak, de még mindig alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. A KSH tájékoztatása szerint a szeszes italok, dohányáruk csoport drágult a legnagyobb mértékben – 2,4 százalékkal – a dohánytermékek 4,5 százalékos éves drágulása miatt. A  tartós fogyasztási cikkek ára 1,7 százalékkal nőtt . Ezen belül a használtautók ára 8,8 százalékkal emelkedett.

Az egyéb cikkekért – gyógyszerekért, járműüzemanyagokért, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkekért – 5,7 százalékkal, ezen belül az üzemanyagokért 14,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni márciusban az előző év azonos időszakához képest. A gyógyszerek azonban 2,3, az újságok, folyóiratok pedig 3,4 százalékkal drágábbak lettek. 

Az élelmiszerek ára a februári árszinthez képest 0,2 százalékkal csökkent. A márciusi akciók révén csökkent több termékcsoportban az ár, például a tejtermékeknél 0,4, a csokoládéknál, kakaónál 2,8 és a sertéshúsnál 1,8 százalékkal. Az előző évhez képest az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal emelkedetett, ezen belül a cukoré 18,9 százalékkal, az idényáras termékeké – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 18,4 százalékkal, az étolajé 9,1 százalékkal nőtt, ugyanakkor a sertéshús ára 19,3 százalékkal, a tejé 10,5 százalékkal, a sajté 7,4 százalékkal csökkent.

A szolgáltatások átlagára 1,4 százalékkal emelkedett, legjobban, 11,3 százalékkal a külföldi utazások drágultak, a postai szolgáltatások árai 2,4, a telefon és internet 1,9 százalékkal került többe. A ruházkodási cikkek 0,4 százalékkal drágultak. A háztartási energia ára a főcsoport átlagában nem változott, bár a tüzifa 3,8 százalékkal drágult. (MTI)