A termelők közel hatvan százalékkal adják drágábban a krumplit, mint tavaly ilyenkor, az élő állatok és az állati termékek felvásárlási ára viszont csökkent. A tej literjéért már csak 71 forintot fizettek áprilisban.

A növényi termékek 4,2 százalékos drágulása és az állati termékek árának 6,2 százalékos csökkenése eredőjeként áprilisban csak 0,4 százalékkal voltak magasabbak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel azelőtt – közölte a KSH. A termelői árak már nyolcadik hónapja emelkedtek áprilisban, igaz a megelőző 26 hónapban viszont folyamatosan csökkentek.

A növényi termékek árát a burgonya felvásárlási árának 59,8 százalékos emelkedése táplálta. A gabonafélék ára csak 1,6 százalékkal nőtt,  igaz ezen belül a búza ára 13 százalékkal visszaesett, a kukoricáé viszont ugyanennyivel nőtt.  Az élő állatok termelői ára 3,6, az állati termékeké 12 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly áprilisban, a tej átlagára egy hónap alatt 5 forinttal, literenként 71 forintra esett, és 13 százalékkal lett alacsonyabb, mint egy éve volt. A gyümölcsök ára három százalékkal csökkent az alma felvásárlási ára miatt, mivel nagy mennyiségben értékesítették ipari célra.

Az év első négy hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 1,4 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest. A növényi termékek ára 5,6 százalékkal emelkedett, míg az élő állatok és állati termékek ára 5,8 százalékkal csökkent. Az összes kiemelt növényi termékcsoportnál nőttek az árak, a legkisebb mértékben a gabonánál (1,3 százalékkal), a legnagyobb mértékben a burgonyánál (48 százalékkal). A vágósertés ára 8,5 százalékkalkal csökkent, így az ár az év első négy hónapjában átlagosan 315 forint volt kilogrammonként.