Legkésőbb augusztusra az ország minden pontján elérhetőek lesznek a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek kihelyezett képviseletei. Felmérések szerint a 65 és 70 év közöttiek egyharmada azonnal munkába állna.

Több tízezer nyugdíjas állna újra munkába a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezethez csatlakozva, csak az idén tízezer idős munkavállalóra számít a szövetkezet – mondta a Magyar Időknek Kováts Balázs, a Szomszédok ügyvezető igazgatója.

Az iskolaszövetkezetekben korábban már végeztek felmérést a nyugdíjasok munkába állási szándékára, amelyből kiderült, hogy egyharmaduk azonnal munkába állna, további egyharmaduk pedig megfelelő állásajánlat esetén szinté visszamenne dolgozni.

A 65 és 70 éves korosztály mind­össze egyharmada gondolja úgy, hogy végleg nyugdíjba vonult.

Az országos lefedettséget konzorciumi formában érik el a Szomszédok, az országos szervezet alszervezeteiként alakul meg az Északi, a Déli, az Alföldi, valamint a Pesti Szomszédok. A cégbejegyzés várhatóan a jövő hétre véget ér, így már júliusban munkába állhatnak az idősek.

Augusztusra valószínűleg a Szomszédok ügyfélszolgálati irodái már minden megyében megnyílnak, emellett népszerűsítő kampányok, valamint mentorálás segíti a szövetkezeti forma elterjedését.

Kováts Balázs kiemelte: az idei tízezer idős munkavállalói létszámot követően jövőre a számuk már elérheti a 35-40 ezer főt.