Két és fél év alatt 290 milliárd forintot hagyott a munkahelyvédelmi akcióterv százezer vállalkozásnál. Elsősorban a nyugdíj előtt állók munkában maradását segítették – írja a Napi Gazdaság.

Az adókedvezményt nyújtó szabályrendszer a versenyszféra nagyjából 850 ezer dolgozójának kenyérkeresetéhez járult hozzá – ismertette a legfrissebb számokat a Napi Gazdaság kérdésére a nemzetgazdasági tárca államtitkára. Tállai András elmondta: júniusban leginkább az 55. életévüket betöltött személyek helyzetén javított az intézkedés: 320 ezer nyugdíj előtt álló alkalmazott munkában maradását garantálta.

Negyvenezer kismama mellett 35 ezren jutottak rendszeres pénzkeresethez, akik már régebb óta nem tudtak elhelyezkedni.

2013-ban 97 milliárd forint maradt a versenyszféra érintett munkaadóinál. Tavaly már megközelítette a 125 milliárd forintot, idén az első hat hónapban újabb 65 milliárdot hagyott az akcióterv a munkáltatóknál.