A kedden kiadott éves jelentésekben az Európai Bizottság értékelte, hol tartanak jelenleg a Nyugat-Balkán országai és Törökország az uniós tagság követelményeinek teljesítésében.

 „A jelenlegi menekültügyi válság rámutat, milyen elengedhetetlenül fontos az együttműködés az EU és a délkelet-európai országok között” – hegyezte meg Johannes Hahn biztos.

A térséget jó ideje súlyosan érinti a menekültügyi válság. Törökország a területén több mint 2 millió szír menekültnek nyújt jelentős támogatást. A Nyugat-Balkán – különösen Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság és Szerbia – az év eleje óta jelentős számú harmadik országbeli állampolgár átutazását kezelte. A migrációs kihívás miatt ma minden korábbi időszaknál fontosabb a bővítési országokkal való együttműködés fokozása, és az EU jelentős támogatást biztosít erre a célra.

A helyzet

Bár az elmúlt év során fontos előrelépések valósultak meg, továbbra is komoly kihívások várnak megoldásra. A jogállamiság tekintetében az igazságszolgáltatási rendszerek nem kellően függetlenek, hatékonyak és elszámoltathatóak. Komoly erőfeszítésekre van szükség a szervezett bűnözés és a korrupció visszaszorításához, és mindenekelőtt hiteles nyilvántartások kialakítására a nyomozás, a büntetőeljárás alá vonás és a jogerős elítélések terén kell eredményeket felmutatni. Bár az alapvető jogokat többnyire általános szinten rögzítik a jogszabályok, a gyakorlatban vannak hiányosságok. A szólásszabadság biztosítása kiemelt kihívás, mivel számos országban negatív fejlemények tapasztalhatók. A közigazgatási reformot határozott lépésekkel folytatni kell, hogy biztosítható legyen a szükséges adminisztratív kapacitás, valamint megoldást kell találni a nagyfokú átpolitizáltságra és az átláthatóság hiányára. A demokratikus intézmények működése szintén figyelmet igényel. Az eddigieknél is szorosabb együttműködést kell folytatni a helyi civil szereplőkkel, hogy a reformok a társadalom minden szintjén gyökeret verjenek.

Az országok többsége komoly kihívásokkal szembesül a gazdasági kormányzás és a versenyképesség tekintetében. A gazdasági fejlődés elengedhetetlen a munkahelyteremtéshez és a növekedéshez, valamint élénkíti a beruházók érdeklődését. A bizottság különösen hangsúlyozta a regionális együttműködés, valamint a regionális gazdasági fejlesztés és összeköttetések szerepét. Fontos előrelépések valósultak meg e téren, mindenekelőtt a berlini folyamat és „a nyugat-balkáni hatok” keretében. A bizottság emellett kiemeli a jószomszédi viszony fenntartásának és a kétoldalú viták megoldásának szükségességét.

A bővítési folyamat

A jelenlegi bővítési menetrend a nyugat-balkáni térség országaira és Törökországra terjed ki. Törökországgal 2005 óta folynak a csatlakozási tárgyalások, az előrehaladás azonban lassú. A csatlakozási tárgyalások Montenegróval 2012-ben, Szerbiával 2014-ben kezdődtek. A 2005 óta tagjelölt Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság uniós csatlakozási folyamata elakadt. Albánia 2014-ben kapott tagjelölt státuszt, és számos fontos prioritás megoldása szükséges ahhoz, hogy a Bizottság javasolhassa a csatlakozási tárgyalások megkezdését. Bosznia-Hercegovinával júniusban lépett életbe a stabilizációs és társulási megállapodás. Koszovóval 2015 októberében írták alá a stabilizációs és társulási megállapodást.

Az egyes országokkal kapcsolatos részletes megállapítások itt olvashatók el (angolul).