Csaknem 80 helyszínen több mint száz program várja az érdeklődőket október 7. és 23. között a 25. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon Budapesten.

A CAFe Budapest Festival egy mozaikszó, a Contemporary Art Festival rövidítése, amely céloz arra a kortárs hagyományra, amely a 20. század elejének volt egy fontos mércéje Budapesten, ahol nagy kulturális élet folyt annak idején – hangsúlyozta Káel Csaba, a szervezésért felelős operatív testület elnöke az M1 csatornán.  

Hozzátette: az esemény mára a régió legnagyobb kortárs összművészeti fesztiváljává nőtte ki magát, amely minden művészeti ágban kínál programokat. Kiemelte, hogy az esemény idei díszvendége Lengyelországból érkezik: Krzysztof Penderecki kortárs zeneszerző műveit a Müpában, a Zeneakadémián és a Budapest Music Centerben is hallhatja a közönség.

A másik meghívott vendég az Amélie csodálatos élete című film francia zeneszerzője, Yann Tiersen lesz. A programok közül Káel Csaba felhívta a figyelmet a Budapest Ritmo világzenei fesztiválra, a kelet-európai világzene seregszemléjére, amelyet a Hangvetővel közösen első alkalommal rendeznek meg a WOMEX (Világzenei Expo) mintájára. Felhívta a figyelmet arra is, hogy minden évben Bartók művészete is fókusza a fesztiválnak, „hiszen az ő öröksége nagyon fontos számunkra” – hangsúlyozta.

Mint mondta, Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából a Müpa Bartók Béla termében tartják A kékszakállú herceg vára és A csodálatos mandarin bemutatóját, amely a fesztivál nyitónapján, október 7-én Kocsis Zoltán vezényletével és a Nemzeti Filharmonikusok közreműködésével várja az érdeklődőket. Horváth Csaba koreografálásban és rendezésében mutatják be Bartók 5. vonósnégyesének és Concertójának mozgásszínházi lehetőségeit. Mint mondta, a másik fontos fesztivál, amely csatlakozott az eseményhez az Art Market Budapest, a térség legnagyobb kortárs képzőművészeti és fotó fesztiválja.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője hangsúlyozta: az idei fesztivál kiemelt témája az 1956-os forradalom évfordulója, valamint a lengyel kultúra bemutatása lesz. Elmondta, hogy az esemény egyik fő célja, hogy a külföldi vendégek egy fesztivál keretében találkozhassanak a legjobb hazai művészekkel.

Kiemelte, hogy a fővárosi színházak új bemutatókkal készülnek az eseményre, amelyen a zene a szó és a képzőművészet is jelen lesz a színházakban és a koncerttermekben, de az utcán is találkozhat a közönség a fesztivál programjaival. A legfiatalabbak street art projekttel várja az érdeklődőket, a Városháza parkban lévő üvegházban kialakított közösségi helyszínen pedig már befutott fiatal művészek és a legfiatalabbak találkoznak. Emellett fellépnek Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjasai és a Yellowjackets is zenél. 

Az 1956-os témához kapcsolódóan Gergye Krisztián Egy ünnepi színjáték című összművészeti produkcióját mutatják be, a budapesti Bálnában megrendezendő színháztörténeti kiállítás pedig hatvan évvel ezelőtti fővárosi színházak életét mutatja be – mondta Bán Teodóra. (MTI)