Döntöttek a panzió- és szállodafejlesztési pályázatokról, így nyolc új panzió építése kezdődik meg és kilenc szállodában indulnak fejlesztések a kormány 4,3 milliárd forintos támogatásával – közölte a pénzügyminiszter.

Varga Mihály felsorolása szerint a beruházások Bugyi, Csomád, Dabas, Gödöllő, Herceghalom, Péteri, Vasad, Vecsés, Verőce, Visegrád és Zsámbék településeken valósulnak meg.

A nyertes szállodák listája itt, a nyertes panzióké pedig ide kattintva érhető el.

A tárcavezető kiemelte, hogy a turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat döntött Magyarországon, a koronavírus-járvány azonban súlyosan érintette az ágazatot.

Az átoltottságot követően a turizmus fontos szerepet fog betölteni a gazdaság újraindításában. „Ehhez mindenekelőtt az kell, hogy minél többen oltassák be magukat” – hívta fel a figyelmet.

(Forrás: MTI/PM)