Az egy évvel korábbi tizennyolccal szemben 2015-ben már „csak” nyolc bankot kellett bezárni az Egyesült Államokban. A legrosszabb év a 2010-es volt, akkor 157 pénzintézetre került lakat.

Nyolc bank ment csődbe tavaly az Egyesült Államokban, ahol 2014-ben még 18, egy évvel korábban pedig 24 banknak kellett lehúznia a rolót. Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapjára felkerült adatok szerint legutóbb, tavaly október elején a washingtoni Hometown National Bank ajtajára került lakat. Tavaly két-két bank zárt be végleg Georgia és Illinois államban – írja az MTI.

Az FDIC szerint a csődhullám hat éve tetőzött, a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről. Öt éve 92 bank ment csődbe, négy éve 51. A 2007 vége óta csődbe jutott bankok száma csaknem ötszáz. A betéttulajdonosokat fejenként 250 ezer dollárig (mintegy 72 millió forint) biztosítja az amerikai betétbiztosítási alap.