A Budapesti Békéltető Testület minden fogyasztót és vállalkozást vár 2015. november 2-án 9.00 órától 19.00 óráig Budapesten, a Krisztina krt. 99. szám alatt.

A nyílt napon a testület munkatársai bemutatják a testületet, az eljárást, a döntések meghozatalának módját. A részt vevők megnézhetik a tárgyalókat, be is ülhetnek tárgyalásokra, tanácsot kérhetnek, segítséget kaphatnak a kérelem kitöltésével és a csatolandó iratokkal kapcsolatban. Ugyanígy a vállalkozások képviselőit is tájékoztatják a válaszirattal szemben támasztott követelményekről, valamint arról is, hogy számukra kötelező-e a részvétel a meghallgatáson.

A testület tervei szerint a jövőben rendszeresen lesznek nyílt napok, és diákok számára is lehetővé teszik, hogy akár „próbatárgyalások” keretében is megismerhessék a békéltetés intézményét, ezáltal tudatosabb fogyasztóként járhassanak el a mindennapi vásárlások során is.