Nettó csaknem egymilliárd forintos kikiáltási áron, nyílt árverésen értékesíti az egykori pécsi bőrklinika épületegyüttesét a tulajdonos baranyai megyeszékhely önkormányzata.

A Kodály Zoltán utcai ingatlan 2009-ben a magyar állam, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az önkormányzata közötti csereszerződés alapján került a város tulajdonába, a Leőwey Klára Gimnázium elhelyezése céljából. Mivel azonban a gimnázium nem költözött oda, az épület funkció nélkül maradt. Az önkormányzat 2015 márciusában lépett birtokba, és az ingatlan hasznosítását tűzte ki célul. A város közgyűlésére készült dokumentumból kiderül: az „előterjesztést konkrét befektetői szándék előzte meg”.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester az ülésen kiemelte: a „meglehetősen leromlott állapotú” épület értéke az új ingatlanforgalmi szakvélemény alapján nettó 992,8 millió forint, ami mintegy 69 millióval haladja meg a korábbi értékbecslés összegét. A polgármester a hivatal gazdálkodásában előállt 7,5 milliárd forintos hiányra utalva azt mondta, hogy az ingatlaneladás jelentősen könnyíthet az önkormányzat költségvetési helyzetén.

Páva Zsolt javaslata szerint az ingatlant transzparens árverési eljárás keretében értékesítik. A hirdetményt az önkormányzat honlapján, ügyfélszolgálati helyiségeiben és a helyi médiában is közzéteszik, az eredményét pedig október 25-én ismertetik. Az előterjesztés szerint a pécsi építési szabályzat jelenleg az ingatlan oktatási-egészségügyi célú hasznosítását teszi lehetővé. A polgármester szerint ugyanakkor felmerülhet, hogy az új tulajdonos nem ilyen hasznosítást tervez, ezért az építési szabályzatban az erre vonatkozó korlátozás módosítása később „megoldás lehet”. (MTI)