Terven felüli gyorsasággal halad az MFB Pontok hálózatának bővítése, 34 milliárd forintnyi hitelkérelem érkezett eddig a 0 százalékos kamatozású hitelként elérhető visszatérítendő EU-támogatásra – mondta az MFB vezérigazgató-helyettese a Budapest Economic Forumon.
Bertalan Sándor helyettese elmondta: szeptember végére sikerült 428 MFB Pontot kiépíteni, ennyi helyen érhetők el hiteltermékként a visszatérítendő EU-támogatások, amelynek első keretösszege 44 milliárd forint. Fontos különbség a korábbiakhoz képest, hogy a költségek nem a végső kedvezményezetteket, azaz a kkv-kat terhelik, és hogy a hitelt május 26-a óta 0 százalékos kamattal nyújtja az MFB.
Jelenleg a Takarékbank, a B3 Takarék, a Budapest Bank és az FHB alkotta konzorcium segítségével nyújtják a hiteleket, de elindult az a közbeszerzési eljárás, amelyben további partnerek bevonását, újabb pontok kialakítását tervezik.
Az eddigi tapasztalatok alapján főleg 150 millió forint alatti hiteligények érkeznek az MFB-hez (600 millió forint a maximum), a hitelcélok csaknem fele gépek, berendezések beszerzéséhez, több mint fele pedig komplex beruházásokhoz kapcsolódik. A legaktívabb hitelfelvevő szektorok a feldolgozóipar (23 százalék), a kereskedelem (20 százalék) és az építőipar (12 százalék).
Előszűrt igényként 40 milliárd forintnyi kereslet érkezett be eddig, 34 milliárd forintnyi hitelkérelmet nyújtottak már be a cégek, 16 milliárd forintnyi hitel áll bírálat alatt, és 3 milliárd forintra szerződtek már le.
Számos további hiteltermék bevezetését is tervezi az MFB, így például Pest megyei gépbeszerzéseket, K+F-et, termelési kapacitások bővítését és lakossági energiahatékonyságot javító hitelprogramokat is terveznek. Több programjuk társadalmi egyeztetés alatt áll – tájékoztatott Bertalan Sándor.