A pénzintézetek által a Magyarországon kihelyezett új lakáshiteleknél legalább 20 százalékos, az újonnan folyósított személyi kölcsönöknél több mint 25 százalékos növekedésre számít idén az Erste Bank, míg a pénzintézet hitelállománya ebben a két szegmensben ennél is dinamikusabban bővülhet.
Az elmúlt évben a magyarországi jelzáloghitelezési piac, az előzetes várakozásokat meghaladva, 35 százalékkal bővült, miközben az Erste Bank 40 százalékos emelkedést ért el – mondta sajtótájékoztatóján Harmati László. Az Erste vezérigazgató-helyettese tájékoztatása szerint az elmúlt évben a pénzintézet 25 százalékos piaci részesedést ért el a három és öt éves fogyasztóbarát hiteleknél.
Elmondta: a tavalyi első három negyedéves adatokból arra lehet következtetni, hogy 2017-ben a lakáspiaci tranzakciók száma valószínűleg elérte a 2008-as szintet, míg 2018-ban szerinte a 2007-eshez hasonló számú lakás cserélhet gazdát, a válság előtti utolsó évben a lakáspiaci tranzakciók száma mintegy 191 ezer volt. Az Erste szakértőinek várakozása szerint a tavalyi 708 milliárd forint után idén 850-860 milliárd forintra nőhet az új jelzáloghitel-folyósítások összege, részben a szabad felhasználású hitelek tavalyinál gyorsabb bővülése révén is – jelezte Harmati László.
Az MNB jelzáloglevél programjának köszönhetően a hitelezés finanszírozása is biztosítható lesz – mondta Kármán András, az Erste Jelzálogbank és az Erste Lakástakarékpénztár vezetője. Hozzátette, a jegybank láthatóan ösztönzi a bankokat a jelzáloglevél-kibocsátásra, a jelentős befektetői érdeklődés miatt az Ersténél idén 5 és a 10 éves futamidejű jelzáloglevelek kibocsátása várható.
Elmondta: a hat éve indult Erste Lakástakarék tíz százalékos piaci részesedést tudhat magáénak a megtakarítási termékeknél, miután tavaly 41 százalékkal növelte a betéteket. Az átlagos megtakarítási összeg havi 19 ezer forint, ami nagyon közel van a maximális állami támogatás lehívásához szükséges havi 20 ezer forinthoz – jelezte.
Harmati László úgy vélte: kedvező a gazdasági környezet a személyi hitelezés bővüléséhez, a háztartások fogyasztása tavaly 4 százalékkal nőtt alacsony kamatszint mellett. Az Erste elemzőinek várakozása szerint a tavalyi 44 százalékos bővülés után az idén 25 százalékkal nőhet a személyi kölcsönök állománya, 2018-ban több mint 380 milliárd forint személyi hitelt folyósíthatnak a bankok az országban. Az Erste az idén 35 százalékos növekedést tervez – jelezte Harmati László. (MTI)