A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján tavaly novemberben 4,0 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,5 százalékkal emelkedett.

A felmérésből az is kiderült, hogy a tavalyi év első 11 hónapjában 3,5 százalékkal volt nagyobb az ipari termelés, mint az előző év azonos időszakában. Azt is megtudhattuk, hogy az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 1,1 százalékkal csökkent tavaly novemberben.

Mikó Ildikó, a KSH statisztikai tanácsadója az adatokkal kapcsolatban elmondta, hogy a növekedéshez – az előző hónaphoz hasonlóan – a legtöbb feldolgozóipari alág is hozzájárult, valamint, hogy a legnagyobb súlyú járműgyártás kibocsátása az előző hónaphoz hasonló ütemben nőtt. Mint mondta, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása számottevően emelkedett, és az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása is meghaladta az egy évvel korábbit.

A közlés szerint az ipari termelés tavaly novemberi részletes adatait január 14-én közlik, a tavaly decemberi és 2018. éves ipari termelésről pedig február 7-én jelenik meg a statisztika.

(NT)