A McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. az éttermek felét tulajdonló franchise partnereken kívül tavaly 27,62 milliárd forint árbevételre tett szert, ami 3,91 milliárd forinttal több az előző évinél.
A cég adózott eredménye tavaly 2,9 milliárd forint volt és 1,23 milliárddal haladta meg a 2016. évi értéket.
Tavaly a vendégek száma Magyarországon 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az étteremhálózat évente átlagosan mintegy 80 millió vendéget szolgál ki.
A vállalat a múlt évben nem nyitott új éttermet az országban, viszont 5 meglévő éttermét átalakította, idén júniusban pedig 500 millió forintból épített kétszintes autós éttermet Gyöngyösön.
Jelenleg 89 McDonald’s étterem működik Magyarországon, 40 vállalati, 49 pedig franchise partnerek üzemeltetésében. Az étteremhálózatnak 2015-ben 4600 dolgozója volt, jelenleg 5800 embert foglalkoztat.
A McDonald’s száznál több országban, több mint 36 ezer egységgel van jelen. Magyarországon az első McDonald’s étterem 1988-ban Budapesten létesült. (MTI)