A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság uniós projektek tapasztalata alapján állította fel önálló internetes laboratóriumát, hogy felvehesse a harcot az online jogsértések ellen.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) évek óta brüsszeli forrásból is támogatott uniós szakértői cserékkel, tanulmányutakkal, projektmunkával dolgozik azon, hogy begyűjtse és mielőbb átültesse az online jogsértések kivédésére, megelőzésére és büntetésére vonatkozó legjobb uniós gyakorlatokat itthon is.

Eleinte megfigyelőként vettünk részt olyan projektekben, amelyekben a digitális kor kihívásaira keresték a választ a partnerek fogyasztóvédelmi hatóságai – mondja a NFH fősztályvezetője, dr. Aranyi Péter (képünkön). „Fokozatosan haladtunk előre. A következő projektben már részt vettünk egy közös internetes vizsgálati kézikönyv kidolgozásában. A cél ugyanis közös: minden tagállam érdeke, hogy fogyasztóvédelmi hatósága le tudjon ásni az internet sötét bugyraiba.”

Áttörést a 2014 januárjában spanyol kezdeményezésre indult SECIR projekt hozott, amely az Európai Bizottságtól 11.558 euró támogatást kapott, és amelyben az NFH már a többi tizenhárom tagországgal egyenrangú partnerként vett részt. A projekt célja minden tagállam számára megvalósítható módon megfogalmazni, hogyan érdemes fellépni az online jogsértésekkel szemben. Ennek egyik kulcsa az ilyen jogsértéseket felderítő és kivizsgáló internetes laborok felállítása.

Az internetes laborokban profi gépparkkal, szoftverekkel, felkészült szakemberekkel jogsértésekre vadászva szűrik az internetet. Mivel az NFH-n belüli internetes labor komoly szervezeti- és technikai fejlesztést igényel, a hatóság a SECIR-rel párhuzamosan egy szervezetfejlesztési operatív programban tette le az internetes vizsgáló labor alapjait, soron következő Digitális Fogyasztóvédelem című KÖFOP projektjében pedig annak további fejlesztését is tervezi.