Tavaly szeptember 1. és december 31. között 1141 közétkeztető főzőkonyhán ellenőrizték a menzareform szabályainak betartását, ám mindössze három esetben szabtak ki bírságot.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai szerint az országban 921 oktatási-nevelési, és 220 egészségügyi-szociális intézmény konyháján ellenőriztek összesen 1291 esetben – írta a Magyar Nemzet pénteki számában Szentes Tamás országos tiszti főorvosra hivatkozva.

Az ellenőrzések tapasztalatairól az országos tiszti főorvos azt mondta, annak ellenére, hogy a kormányhivatalok számos képzést tartottak, sok helyen továbbra is bő olajban sütnek, kevés halat szolgálnak fel, és nem adnak elegendő tojást. Emellett az óvodásoknak disznózsírral is készítettek ételeket, ami szigorúan tilos. 

Szentes Tamás szerint azonban általánosságban elmondható, hogy azokon a helyeken, ahol a szolgáltatók idejében megkezdték a felkészülést, ott a menzareformot pozitívan fogadták. A reform szeptemberben kezdődött.