Magyar vízügyi szakemberek a vezető partnerei annak a 12 országot felölelő nemzetközi kezdeményezésnek, melyben egy tájékoztató rendszer létrehozásán keresztül összehangolják a Duna vízgyűjtő területének vízállási adatainak cseréjét.

A DAREFFORT névre hallgató, mintegy 3 évig tartó fejlesztési projekt első szakmai találkozójának Budapest ad otthont szeptember 13-14-én a Külügyi és Külgazdasági Intézetben. A projekt neve rövidítés a „Danube River Basin Enhanced Flood Forecasting Cooperation” kifejezésből.

A DAREFFORT az Európai Unió 1 149 114 eurós, valamint a projektben résztvevő államok 202 785 eurós támogatásával jön létre. Ennek eredménye többek közt a jobb információáramlás, a pontosabb előrejelzések, következésképpen a hatékonyabb árvízi védekezés és összességében a jelentősen csökkenő anyagi kár lehet.

„A DAREFFORT fejlesztés előnyeit természetesen minden ország élvezni fogja, ugyanakkor elhelyezkedésünkből adódóan Magyarország számára kulcsfontosságú. Ezért is megtiszteltetés és kiváló lehetőség, hogy a magyar vízügyi szakemberek lehetnek a projekt irányítói, így szolgálva a társadalom érdekeit” – fogalmazott Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója a szakmai konferencia megnyitóján.

Az Európai Unió és a projekt partnerországai által finanszírozott fejlesztési tervet a European Territorial Co-operation (más néven Interreg) alá tartozó Danube Transnational Programme-nál pályázták meg, a „Környezetért és a kultúráért felelős Duna Régió” elnevezésű, ún. 2-es prioritási tengely alá tartozó „Transznacionális vízgazdálkodás és árvízvédelem” megnevezésű 2.1-es prioritási területen belül.

„A Duna vízgyűjtő területének bármelyik országáról legyen is szó, a jó vízügyi előrejelzés alapját mindenütt a megbízható és széleskörű hidrológiai adatok megléte jelenti. „Egyik árvízkockázat-csökkentő intézkedés sem szolgálja az emberi élet és a vagyon védelmét jobban, mint a felkészülési idő növelése, ami rendelkezésünkre állhat elkerülni a katasztrófahelyzeteket” – jellemezte a fejlesztés társadalmi vonatkozású célját Gombás Károly, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Duna Régió Stratégia „Környezeti kockázatok kezelése” prioritási területének koordinátora.

A napjainkban tapasztalható extrém időjárási helyzetek, a klímaváltozással összefüggésbe hozható éghajlati változékonyság a természetes vizeink vízszintjét jelentősen befolyásolják. Magyarország az árvizektől különösen veszélyeztetett ország Európa más tagállamaihoz képest és az elmúlt 20 évben 21 folyó mentén dőlt meg a valaha mért legnagyobb vízállás, a Dunán három alkalommal, a Tiszán öt alkalommal. Új rekord árvízszintek alakultak ki a Sajón, a Hernádon, a Murán és több kisebb vízfolyáson is. Az új rekordok rendkívül nagy kihívásokat jelentettek az árvízvédelmi feladatokat ellátó vízügyi szolgálat számára. Az extrém körülmények miatt szükségessé váló hagyományos fejlesztések megvalósítása azonban rendkívül nagy terhet jelentene a költségvetésnek, ezért szükségszerűvé vált az ágazatban az előrejelzés és a megelőzés fejlesztése, a korszerű infrastruktúrák és elsősorban az informatikai eredmények alkalmazása.

„Vízgyűjtő szinten a legköltséghatékonyabb nem-szerkezeti, ugyanakkor kézzel fogható módszer, amely a szolidaritás alapelvén nyugszik, az előrejelzések pontosítása. A DAREFFORT projekt célja az egyes országokban alkalmazott előrejelzési módszerek jelenlegi helyzetének átfogó áttekintése, mely alapján a partnerek és a döntéshozók egyértelműen meg tudják határozni a közös céljaikat a jelenlegi rendszer fejlesztésének érdekében” – adott betekintést a fejlesztésbe Bálint Zoltán, a projekt vezetésével megbízott VIZITERV Environ Kft. vezető tanácsadója.

A partnerországokat képviselő intézmények közösen dolgozzák ki javaslataikat az ICPDR (International Comission for the Protection of the Danube River) felé, hogy létrehozzák a Dunai Hidrológiai Információs Rendszer-t (DanubeHIS), amely kulcsfontosságú lépést jelentene a rugalmas és fenntartható adatcsere elérésében. A DanubeHIS rendszer fő célja, hogy javítsa a hidrológiai és jégadatok elérhetőségét, és ezen adatokhoz egységes hozzáférést biztosítson a Duna-vízgyűjtő területén fekvő összes ország számára. Ennek érdekében minden partner részére interface szoftverek kerülnek majd kialakításra, amellyel egyrészt az adatszolgáltatás egységesítése, másrészt az EFAS (European Flood Awareness System) rendszer fele történő adatellátás valósulna meg.

A 12 bevont országból a DAREFFORT projekthez csatlakozó partnerek feladata az lesz, hogy összegyűjtsék a döntéshozók és egyéb érdekelt felek igényeit a saját országukban megtartott szakértői találkozókon, illetve a Dunai Előrejelző Fórum (DAFF) nemzetközi szintű szakmai egyeztetéseinek eredményét. A projekten belül végrehajtott pilot tevékenység hivatott feltérképezni a nemzetközi erőforrások adta lehetőségeket. A projekt során összegyűlt tapasztalatokat egy útmutatóban foglalják össze, a felhasználók számára pedig nyilvánosan elérhető elektronikus tájékoztató anyagok készülnek.