Németország és Franciaország egy 500 milliárd eurós (180 ezer milliárd forint) európai uniós alap felállítását javasolja a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására – jelentette be a német kancellár és a francia államfő.

Az úgynevezett helyreállítási alap célja, hogy az Európai Unió „megerősödve, összetartóan és szolidárisan” emelkedjen ki a járvány miatt keletkezett gazdasági válságból – mondta Angela Merkel német kancellár Emmanuel Macron francia államfővel tartott online tájékoztatóján, aláhúzva, hogy a koronavírus-járvány az EU eddigi legnagyobb megpróbáltatása.

A német-francia javaslat szerint az alap forrásait az EU-s szerződések módosítása nélkül, a közös költségvetésről szóló szabályoknak megfelelően teremtenék elő, és az alapot az EU 2021-ben kezdődő hétéves költségvetésébe – úgynevezett többéves pénzügyi keretébe – ágyazva működtetnék.

Ez azt jelenti, hogy az Európai Bizottság a tagállami kormányok felhatalmazásával felvesz 500 milliárd euró hitelt, amelyet a ciklus első éveire összpontosítva költenének el, hogy a gazdaság minél hamarabb túljusson a válságon.

A hitelt a tagországok közösen, több ciklusra elnyújtva törlesztenék, megemelt költségvetési befizetés formájában.

A törlesztési terheket ugyanolyan arányban kellene megosztani, mint eddig a költségvetési befizetéseket, a hitelfelvétellel szerzett forrást viszont rászorultsági alapon osztanák el, vagyis a válságot leginkább megszenvedő tagországok kapnák a legtöbb támogatást. Ez a helyreállítási alap „filozófiája” – mondta Angela Merkel.

Kiemelte, hogy a kevésbé fejlett tagállamok felzárkózását szolgáló kohéziós alapokat is működtető EU-s költségvetés igen jól megfelel a járvány hatásainak ellensúlyozására, a közösség összetartásának, szolidaritásának erősítésére.

Rámutatott, hogy a tagállami szinten nagyjából 2000 milliárd eurót fordítanak válságkezelésre, amit EU-s szinten kiegészít az április elején elfogadott 540 milliárd euró összegű hárompilléres gazdaságösztönző mentőcsomag, és a javasolt 500 milliárd eurós helyreállítási alap. Ez a hozzávetőleg 3000 milliárd euró együtt már komoly „európai válasz” lehetne a járvány kihívására, tekintve, hogy a 27 tagország összesített hazai összterméke (GDP) mintegy 14 000 milliárd euró.

„Ez nagyon fontos nap” – mondta a francia elnök arra utalva, hogy a közös hitelfelvétel ügye az elmúlt években számos nézeteltérés tárgya volt az északi és a déli országok között, Franciaország a kezdetektől támogatta, Németország viszont elutasította a közösen kibocsátott kötvények gondolatát.

„Ezt az 500 milliárd eurót nem kell visszafizetniük azoknak, akik felhasználják a pénzt” – jelezte Emmanuel Macron. „Nem kölcsönök lesznek, hanem dotációk” – tette hozzá, arra emlékeztetve, hogy Olaszország elutasította, hogy a gazdaságösztönző alap visszafizetendő hiteleket tartalmazzon.

(Forrás: MTI)